HÍREK
A Rovatból

Bukták az ÁFA-visszatérítést a nyugdíjasok, kiderült a megígért havi 10-15 ezer Ft helyett lesz az egyszeri 30 ezer Ft-os utalvány

A nyugdíjasok helyzete tovább romlott a dolgozókéhoz képest idén - az enpenzem.hu szerint. Az átlagnyugdíj már kevesebb mint fele a nettó átlagfizetésnek, pedig 2010-ben még majdnem a kétharmada volt.


Egyszeri, 30 ezer forintnyi élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok őszig, az októbertől ígért akár havi 15 ezer forintos áfa-visszatérítés helyett. Azt ígérik, hogy az új juttatással a piacokon is lehet majd fizetni. Amúgy tovább romlott az idősek helyzete idén, miután az átlagnyugdíj már felét sem éri el az átlagkeresetnek az enpenzem.hu szerint.

Leheletnyit sem nőtt a boltok a forgalma februárról márciusra a legutolsó adatok szerint. A fokhagyma és a burgonya árrésstopos, a többi zöldség és gyümölcs viszont kiugróan drágult, átlag 14 és fél százalékkal tavalyhoz képest. Miközben a nyugdíjakat alig több mint 3%-kal emelték idén - hangzott el az RTL híradójában.

"Hát 2 ezer forintot emeltek mostan egy hónapra, januártól."

"3 meg 5 darabokat tudok megvenni például egy gyümölcsből is, hát ez őrület, az meddig elég?!"

"Bízunk benne, hogy a jövőben majd lesznek nagyobb nyugdíjemelések vagy az árak nem fognak, tehát nem lesz ilyen infláció."

- ezek voltak a megkérdezett nyugdíjasok véleményei.

Egyelőre magasabb az infláció az emelésnél. Korrekcióra pedig csak novemberben számíthatnak a nyugdíjasok. Illetve adó-visszatérítést ígért a kormány októbertől.

Orbán Viktor korábban ezt mondta:

"A terveink szerint ez az összeg havonta 10 és 15 ezer forint között lesz, ezt kapják meg áfa-visszatérítésként."

Áfa-visszatérítésről beszéltek a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek után.

Nagy Márton gazdasági miniszter: "Kapni fognak egy kártyát, ami az azonosításról szól, ezt a vásárlás során le kell csippantani az online pénztárgépen, és utána semmit, semmit nem kell csinálniuk. A nyugdíjakkal együtt 30 nap múlva meg fogják kapni a visszatérítést."

Zsigó Róbert államtitkár a Facebook-on jelentette be, hogy élelmiszer-utalványokat adnak a nyugdíjasoknak. Azt mondta, az indokolatlan áremelések miatt.

"Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit, és az Idősek Tanácsát is és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni. 30 ezer forintos élelmiszerutalványt fognak kapni a nyugdíjasok."

Az RTL-nek a kormány tisztázta, hogy az áfa-visszatérítés helyett adják az utalványokat. Azt írták,

"mert így a támogatás összege és formája egyértelmű".

Zsigó Róbert: "Ez egy több címletből álló papíralapú utalvány lesz, amelyet őszig fogunk kézbesíteni."

A kormány azt közölte, hogy hideg élelmiszert lehet majd vásárolni az utalványokból, a boltokban illetve a piacokon is. A Portfolió úgy számol, hogy az utalványok 72 milliárd forintjába kerülhetnek a költségvetésnek.

Juhász László (Nyugdíjas szervezetek egyeztető tanácsa): "Akik nagyon alacsony ellátásban részesülnek, azoknak komoly segítség. Nagyon sokan vannak, akik 100 ezer forintot se érik el, az 200 ezer ember."

A nyugdíjasok helyzete tovább romlott a dolgozókéhoz képest idén - az enpenzem.hu szerint. Az átlagnyugdíj már kevesebb mint fele a nettó átlagfizetésnek, pedig 2010-ben még majdnem a kétharmada volt. Nő a különbség, amióta a nyugdíjakat kizárólag az inflációhoz igazítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A TISZA meg fogja nyerni a 2026-os választást, ezt már a hatalom is tudja
A Tisza Párt vezetője szerint olyan emberek szavazatával fogják megnyeri a választásokat, akik korábban a Fideszre szavaztak.


Magyar Péter szombaton délután Facebook-oldalán szólította meg a fideszes és volt fideszes szavazókat. A Tisza Párt politikusa azt írta:

„Közületek jöttem.”

Magyar Péter szerint a TISZA-nál mind büszke magyar emberek, akik szeretik a hazájukat, a gyerekeiket és az unokáikat. Nem akarnak háborút, békét szeretnének itthon és külföldön egyaránt. Hisznek az emberi méltóságban és a szabadságban. Büszkék a történelmükre és a sokszínű kultúrájukra. Nem az alapján ítélnek meg valakit, hogy milyen családból származik, honnan jön vagy éppen kit szeret, hanem hogy mit tesz a közösségéért és a hazájáért.

Mint írta: a párbeszédben, az összefogásban és egy egységes nemzetben hisznek. Szeretnének segíteni egymásnak, és azt szeretnék, ha újra mind bízni tudnának egymásban. Számukra a magyar emberek érdeke és a hazájuk sorsa a legfontosabb. Nem tartják magukat sem hazaárulónak, sem idegenszívűnek.

Magyar úgy fogalmazott posztjában: „A TISZA mindenkit képvisel: jobboldalit, baloldalit, polgárit, liberálist, szociáldemokratát, a zöldeket és a nemzeti radikálisokat is. Fiatalokat és időseket. Vidékieket és budapestieket. Nőket és férfiakat. Családosokat és egyedülállókat.” Megjegyezte:

„A TISZA meg fogja nyerni a 2026-os választást. Ezt már a hatalom is tudja. Rengeteg olyan honfitársunk szavazatával fogjuk megnyerni, akik korábban a Fideszre szavaztak. Akik hittek a polgári Magyarország eszményében. Akik ugyanakkor elutasítják a korrupciót, az urizálást, az embertelenséget, az uszítást és magyarok egymás ellen fordítását.”

„Építsük közösen a magyar jövőt! Nincs jobb, nincs bal, csak magyar”

– írta posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Takács Péter azt állította, hogy a német kórházak intenzív osztályainak csupán 60 százaléka klimatizált, Kulja András szerint ez nem igaz
A Tisza Párt EP-képviselője utánajárt, és egy német tanulmányból kiderítette, hogy a németországi intenzív osztályok 83 százaléka klimatizált. Sőt, kiderített sok más érdekes adatot is.


Bár a nagy hőség egyelőre várat magára, már két magyar kórházban is gondot okozott a klimatizálás. Szentesen, a krónikus-belgyógyászati osztályon elviselhetetlen meleg volt a napokban, a budapesti Jahn Ferenc Kórházban pedig meghibásodott, ezért leállt az egyik hűtőegység.

Takács Péter egészségügyi államtitkár április végén arról beszélt, hogy

idén nyáron is biztosan lesznek olyan kórházak, ahol nem működik majd a klíma. A magyar helyzet kapcsán rendszeresen említ külföldi példákat is, különösen Németországot. Azt állította, hogy a német kórházak intenzív osztályainak mindössze 60 százalékában van légkondicionálás, míg Magyarországon ez az arány 90 százalék.

Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője ezután adatokat kért a német hatóságoktól, hogy kiderüljön, pontosan hogyan állnak a német intenzív osztályok klimatizálás terén. A Német Kórházi Intézet egy részletes tanulmányt küldött neki, amelyet a képviselő a sajtónak is eljuttatott.

A dokumentumból kiderül, hogy a német intenzív osztályok 83 százaléka klimatizált, vagyis jelentősen több, mint ahogy azt Takács Péter állította. A 60 százalékos adat a sürgősségi osztályokra vonatkozik.

A tanulmány szerint a műtők 90 százaléka légkondicionált, ahogy a diagnosztikai helyiségek, például a röntgen, a CT és a laborok is. A fertőző osztályokon ez az arány 56 százalék.

A normál kórtermek 15 százalékában van klasszikus klímaberendezés, míg a betegszobákban ez az arány 38 százalék. A dokumentum szerint ez nem jelenti azt, hogy a többi helyiség elviselhetetlenül meleg lenne, mivel más típusú hűtési technológiákat is alkalmaznak. A német kórházak 81 százalékában működik szabadhűtés – ez a külső levegővel való hűtést jelenti –, 44 százalékuk pedig vízpermetes, úgynevezett adiabatikus hűtést használ.

Kulja András egy másik, Takács Pétertől származó állítást is ellenőrzött. Az államtitkár a Magyar Nemzet podcastjában arról beszélt, hogy a német kórházreform keretében 120 kórházat zárnak be, mert

„azt mondja a német egészségügyi kormányzat, hogy betegbiztonság szempontjából vállalhatatlanok a pici kórházak, mert ott sokkal nagyobb a szövődményráta és nem állnak rendelkezésre a megfelelő háttérszakmák”.

A képviselő azt mondta, a Német Orvosi Kamara egyik illetékesétől kapott választ kérdéseire. Azt írták, nincs pontos adatuk arra vonatkozóan, hogy a kórházreform miatt hány intézményt zárnak be vagy alakítanak át. A német egészségügyi minisztérium hivatalos honlapját javasolták további tájékozódásra, de ott sem szerepel hivatalos szám vagy lista a bezárandó kórházakról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán a Harcosok Klubjában a Tiszáról: Egyre nagyobb a baj odaát. Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak
A miniszterelnök szerint az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás hatalmas siker volt. Magyar Péter szerint legfeljebb 600 ezer ember vehetett részt a Voks 2025-ben, szerinte ez totális kudarc.


Orbán Viktor szombaton ismét megszólalt a Harcosok Klubja nevű chatcsoportban. Azt írta, a szombati munka után hazamegy Felcsútra, és néhány gondolatot is megosztott a Voks 2025 kezdeményezésről, amely pénteken zárult le.

A miniszterelnök szerint az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás hatalmas siker volt - írta meg az Index. Bejegyzésében azt írta: több mint kétmillióan vettek részt benne, a leveleket pedig pénteken adták postára, így azok várhatóan a jövő hét elején megérkeznek. Hozzátette, hogy a szavazatok számlálása jelenleg is teljes gőzzel zajlik.

Orbán arról is beszélt, hogy a Tisza Párt ezt a több mint kétmillió magyar ember véleményét semmibe veszi, „brüsszeli gazdáik kedvéért”.

Azt tanácsolta a harcosoknak, hogy olvassanak „tanulságos cikkeket a Tisza-listáról”, és megosztotta a Magyar Nemzet egyik írását, amely a Tisza Párt önkénteseinek adatain alapuló listáról számolt be. A cikk szerint a nevek mellett olyan megjegyzések is szerepeltek, mint például „piás”, „alkesz” vagy „rokinyugdíjas”.

„Egyre nagyobb a baj odaát. Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak” – fogalmazott Orbán.

A kezdeményezés kapcsán szombaton Magyar Péter is megszólalt. Úgy véli, legfeljebb 600 ezer ember vehetett részt a Voks 2025-ben, szerinte ez totális kudarc. A kormány ezzel szemben azt közölte, hogy már több mint kétmillióan nyilvánítottak véleményt.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált Magyar állításaira. Véleménye szerint „tele van a gatya”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pride-ot rendeznének Szegeden is – akkor is vonulnának a városban, ha betiltanák
A szegedi LMBTQ-közösség évek óta készül a saját pride-ra, de eddig nem jött össze. Most közhasznú lett az egyesületük, így remélik, hamarosan nem lesz anyagi akadály.


A Partiscum Egyesület már hosszú évek óta szeretne pride-ot rendezni Szegeden. A helyi LMBTQ-közösség egyik vezetője, Annus Szabolcs Sammy szerint eddig főként anyagi okok miatt nem tudták megszervezni az eseményt. A felvonulás költsége akár az egymillió forintot is elérheti, miközben az egyesület csak néhány tízezer forintból gazdálkodik évente.

Most viszont fordulópont jöhet: az egyesület közhasznúvá vált, így jogosulttá lett az egyszázalékos adófelajánlások fogadására. Hogy ez pontosan mekkora bevételt jelent majd számukra, csak ősszel derül ki.

A szegedi közösség tagjai és szimpatizánsaik eddig is rendszeresen részt vettek a budapesti és a pécsi pride-on.

Úgy gondolják, hogy Szeged, mint befogadó város, alkalmas lenne saját felvonulás megrendezésére is. A helyi önkormányzat támogatásától nem tartanak, mivel ellenzéki vezetésű városról van szó.

Annus úgy fogalmazott: „valóban csak a forráshiány akadályozhatja meg a rendezvényt”, és azt is hozzátette, hogy ha egyszer meghirdetik a szegedi pride-ot, „és azt a hatóságok megtiltják, ők akkor sem hátrálnak meg, nem félnek a rájuk kiróható büntetéstől”. Az elszántságot szerinte tovább növelte a kormány LMBTQ-közösségeket korlátozó törvényalkotása és üzenetei.

A vidéki pride-ok közül eddig csak Pécsett rendeztek hasonlót: ott idén ősszel már ötödik alkalommal szerveznek felvonulást – ha a rendőrség máshogy nem dönt, vagy ha a helyiek nem fogadják el a döntést.

A budapesti pride-ot jövő szombaton tartják a főváros társszervezésében. A rendőrség háromszor is megtiltotta, hogy négy jogvédő szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ – megtartsa a menetet. Két alkalommal a Kúria felülbírálta ezt, de legutóbb helybenhagyták a tiltást.

A szervezetek közös közleményükben így fogalmaztak: „a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk szabadon terjesztheti a kirekesztő, az emberi méltóságot semmibe vevő nézeteiket a közterületeken, de ugyanazon a napon az egyenlőség és az emberi méltóság mellett tilos kiállni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »