MÚLT
Frim Jakab egész életét a gyógypedagógiára tette fel, amely fogalom is hozzá köthető. Bár nem volt szakképzett, hatalmasat lendített az elmebetegek helyzetén, és ő hozta létre az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetet is.
MÚLT
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.
MÚLT
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.
MÚLT
Fiatal alkotók dolgozták fel túlélők személyes történeteit, és formálták azokat érzékeny, mégis erőteljes animációs képsorokká.
MÚLT
Plesch János Európa egyik legmenőbb belgyógyásza volt a 20. század elején, ráadásul Jászai Marival folytatott románcának köszönhetően igencsak előkelő baráti körre tett szert, például Marlene Dietrich és Görgey Artúr személyében.
MÚLT
Kovács János tanár-zoológus több száz egzotikus állatot hozott haza, a hazai tudományos barlangkutatás úttörője is volt, felfedezett egy új bogarat – valamint szoros barátság fűzte Arany Jánoshoz.
MÚLT
1994. december 2-án 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat több kocsija is. 31-en haltak meg, az áldozatok közül a legidősebb 84, a legfiatalabb alig 8 éves volt.
MÚLT
Elképzelt orrszarvú, forradalmi sokszorosítási eljárás és botrányos önarckép: a németalföldi festészet zsenije Nürnbergből hódította meg Európát. Bejártuk a házat, ahol élt és dolgozott 20 évig.
MÚLT
Mire képes egy igazán nagy költségvetésű sorozat Magyarországon? Megnéztük, hogyan indul a S.E.R.E.G.
MÚLT
Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba. Az űrhajós felvételt készített a füstfelhőről.
MÚLT
Ratkó Annának, a Rákosi-korszak népjóléti, majd egészségügyi miniszterének valójában nem sok köze volt a nevéhez kötött jogszabályokhoz, például a gyermektelenségi adóhoz. A drákói törvények hatása máig érződik.
MÚLT
Felelevenítjük az első magyar szexshopot, pornófilmet, swinger klubot, erotikus újságot és expót, valamint a szexuális oktatási reformokat.
MÚLT
A Brazen Bull-t nem megrendelésre készítették el, hanem egy athéni férfi saját önszántából tett kísérletet a kínzóeszköz létrehozására, amit később egy zsarnoknak ajándékozott oda.
MÚLT
Jedlik Ányos találta fel a szódavíz gyártásának módszerét a világon először – ahogyan a dinamóelvet és az elektromotort is. És azt tudtad, mikor jelent meg az első palackozott ásványvíz-márka Magyarországon?
MÚLT
A sebekből ítélve a törökök éles szablyával a fejre, nyakra mért vágásokkal végeztek a magyar katonákkal. Igazi mészárlásról árulkodnak a leletek.
MÚLT
A magyar fizikusnő, aki megszelídítette a Napot - Amerikában díjeső várta, itthon nem is tudtak róla
Telkes Mária találta fel az első, kizárólag napenergiával fűtött házat a 20. század közepén, de rengeteg találmánya volt még – például az agyvelő infravörös sugarait mérő elektromos fényképezőgép.
MÚLT
Méghogy nem lehet egy nő egyszerre gyönyörű és okos: Hedy Lamarr dívaként és matematikusként is elismerésre méltó újításokat vezetett be.
Népszerű
Ajánljuk