HÍREK
A Rovatból

Egész nyáron nem járnak Wizz Air gépek Tel-Avivba és Jordánia fővárosába

Elmondták azt is, mit kell tennie annak, aki már váltott jegyet a légitársaság járataira a két országba.


A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air szeptember 15-ig meghosszabbította a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatok felfüggesztését, emellett elkerüli az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret – közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.

A légitársaság a hosszabbítást azzal indokolta, hogy számára az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága a legfontosabb.

A társaság az illetékes hatóságokkal, biztonsági szolgálatokkal egyeztetve szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket – tették hozzá.

A Wizz Air elkötelezett amellett, hogy minimalizálja az utasokat érő fennakadásokat, és a közvetlenül a légitársaságnál megvásárolt jeggyel rendelkezőket az általuk megadott e-mail címen tájékoztatja az átfoglalási, visszatérítési lehetőségekről

– tették hozzá.

Akik utazásközvetítőnél foglaltak jegyet, közvetlenül velük vegyék fel a kapcsolatot – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté a kommentelőkről: Aki a gyerekem halálát kívánja, az tudja, hogy tudom, ki ő
A frakcióvezető szerint az online gyűlöletkeltés szintet lépett, ezért jogi lépéseket tettek. Három jogász dolgozik azon a Fidesznél, hogy beazonosítsák a legdurvább kommentelőket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 19.



A Fidesz külön jogászcsapatot hozott létre azért, hogy beazonosítsák és feljelentsék azokat, akik életellenes vagy halált kívánó kommenteket írnak a közösségi médiában – erről beszélt Kocsis Máté a Konkrétan című műsorban.

A Fidesz frakcióvezetője szerint körülbelül 200 ezer olyan ember van az interneten, akik rendkívül agresszíven kommentelnek, és ezek közül sokan álprofilokat használnak. Úgy tudja, hogy a Tisza Párt szimpatizánsai közül többen tudatosan két álprofilt is létrehoztak azért, hogy véleményt nyilvánítsanak. A politikus úgy véli, ezt központilag kérhették tőlük.

A kormánypárt válaszul létrehozta a Harcosok Klubját, amelynek tagjai a közösségi médiában érvelnek a Fidesz álláspontja mellett. Emellett három jogászból álló csapat dolgozik azon, hogy felderítsék azokat, akik a posztjaik alatt életellenes, durva kommenteket hagynak. A cél az, hogy az elkövetőket névvel, arccal, címmel beazonosítsák, és feljelentsék.

„Én lelkesem írattatom össze az összes embert, névvel-arccal, persze” – mondta a frakcióvezető, aki azt is kiemelte:

„aki arra se veszi a fáradságot, hogy azt mondja, hogy én dögöljek meg, hanem azt mondja, hogy a gyerekem dögöljön meg, az tudja, hogy én tudom, hogy kicsoda, hogy hívják, és fel fogom jelenteni”.

Kocsis szerint ez a fajta agresszió az online közéletben Magyar Péter megjelenésével vált ennyire élessé. A politikus szerint ők arccal vállalják a véleményüket, és a feljelentések útját járják.

A frakcióvezető hozzátette, hogy a kormánypárti kommentelőknek sem ajánlja, hogy halált kívánjanak másoknak, még a politikai ellenfeleiknek sem. A jogi fellépés lehetőségét egy 2024. decemberi törvénymódosítás biztosítja, amellyel a Fidesz már több alkalommal is élt.

A beszélgetés során Kocsis több más témát is érintett. Elmondta, hogy szerinte lesz jövő tavasszal választás, és már nem fognak hozzányúlni az eljárási törvényhez. Az MNB-hez köthető vagyonvesztés ügyében úgy véli, hogy igénytelen álhírek keringenek, és érdemes megvárni a nyomozás végét.

A Tisza Párt és a Fidesz népszerűségi versenyéről úgy nyilatkozott: a közvélemény-kutatások nem mutatják meg az igazságot, és szerinte nem vezet a Tisza. Az őszre tolt „átláthatósági” törvényről pedig azt mondta: „jobb lassan elfogadni egy jó törvényt, mint gyorsan egy rosszat”. Hozzátette, hogy még ő maga sem biztos abban, mi tartozik a nemzetbiztonságra és mi a Szuverenitásvédelmi Hivatal hatáskörébe.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint az ezeréves magyar államiság szűnne meg, ha egyhangú helyett többségi szavazással lehetne dönteni az Unióban
A miniszterelnök szerint Brüsszel a bankokat és a multikat védi, nem a magyar családokat. A Voks 2025 szavazást történelmi sikernek nevezte, és harcot hirdetett – ismét – az uniós döntések ellen.


Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban beszélt arról, miért tartja fontosnak a Voks 2025 szavazást. Elmondta: „kétmillió fölött vagyunk, ez fantasztikus siker”, és szerinte ez azt mutatja, hogy az emberek véleménye számít. Úgy fogalmazott, hogy „a Voks 2025 egy olyan erő, amit nem lehet félresöpörni”.

A miniszterelnök szerint egy békési gazdának azért érdemes elgondolkodnia Ukrajna csatlakozásán, mert ha az ország belép az EU-ba,

„akkor a földalapú támogatás egy része, vagy akár az egész elveszik, nem lesz pénz, mert Ukrajnának adják”.

Egy budapesti pincér pedig Orbán szerint elveszítheti a munkáját, mert az ukrán munkavállalók kevesebb pénzért is elvállalják ugyanazt a munkát.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a döntést most kell meghozni, mert ha az EU elindítja a csatlakozási folyamatot, azt már nem lehet megállítani. „Ha az EU dönt, és végigmegy az úthenger, akkor mindent letarolnak” – mondta. Szerinte a döntés nem halasztható, mert az uniós politikában nincs visszaút.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az európai országok két táborra szakadtak: az egyik oldalon a föderalisták és Ukrajna támogatói állnak, a másikon pedig a patrióták és a nemzeti kormányok. Úgy látja, hogy Magyarország az utóbbiak közé tartozik.

Az Európai Unió soron következő csúcstalálkozójára készülve azt mondta, hogy sokkal több tapasztalata van, mint más vezetőknek, ez pedig előnyt jelent számára. Kiemelte, hogy nem mindegy, egy kormány vagy egy egész ország álláspontját képviseli-e.

A közel-keleti helyzetről szólva elmondta, hogy Irán etnikailag vegyes ország, és ha a központi kormány megbukik, az egész régió destabilizálódhat. „Ha szétesik a központi iráni kormány, akkor az egész ország széteshet, és akkor destabilizáció kezdődhet” – fogalmazott.

Azt is hozzátette, hogy a háború következményei, például az emelkedő olajárak, Magyarországot is sújtják.

Szó esett arról a brüsszeli tervről is, amely megtiltaná az orosz energia importját az EU-ba. A miniszterelnök szerint ez „nyilvánvaló csalás”, mert ha nem szankcióként, hanem kereskedelempolitikai lépésként vezetik be, akkor a tagállamok nem tudnak vétózni. Orbán úgy véli, hogy ez az ezeréves magyar államiság végét jelentené, ha a szavazati jogokat elvennék.

A gazdaság védelmében a kormány fenntartja a kamatstopot és az árréskorlátozásokat. Orbán elmondta, hogy a kamatstop közel 300 ezer családot érint, és közülük 29 ezren azonnal bajba kerülnének, ha megszüntetnék azt. Hozzátette: „Brüsszel azt mondja, nem érdekelnek a magyar családok, ez a háromszázezer család sem érdekel, ez a pénz a bankoknak jár.”

Az árréstopról szólva a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a kereskedők túl magas profittal dolgoznak, és ez megnehezíti a magyar családok helyzetét. Szerinte a brüsszeli álláspont nem fog változni, így az ügy várhatóan az Európai Bíróság elé kerül majd.

Végül szóba került a 2026-os költségvetés, amit Orbán az „akarat költségvetésének” nevezett. A nehéz idők ellenére célokat fogalmaztak meg: július 1-jétől emelik a családi adókedvezményt, adómentessé teszik a gyedet és a csedet, valamint fokozatosan bevezetik az adómentességet a két- és háromgyermekes édesanyáknak. „Lehet háború van, de én körömszakadtáig küzdeni fogok azért, hogy a kormány a céljait elérje” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már a második devizahiteles perben győzött az ügyfél – az ügyvéd szerint pontosan meg lehet mondani, melyik bank ellen lehet nyerni, és melyik ellen nem
Bihari Krisztina szerint minden azon múlik, hogy a Kúria az adott bank kockázatfeltáró nyilatkozatát érvényesnek minősítette-e, vagy sem. Úgy látja, több kisebb pénzintézetnél eséllyel indulhatnak a volt devizahitelesek.


Másodszor is teljesen semmissé nyilvánított egy devizahitel-szerződést az egyik magyar bíróság az Európai Unió bíróságának májusban meghozott döntése alapján – mondja Bihari Krisztina ügyvéd, aki az első győztest is képviselte. Ez egy „fordított per” volt, ahol a bank perelte az ügyfelet. A bíróság azonban megállapította, hogy sem kamat, sem költség nem jár a banknak, sőt, az ügyfél túlfizetésben van.

A két eddigi győzelmet az tette lehetővé hogy egy 2007-es lízingszerződés kapcsán idén májusban kimondta a luxemburgi bíróság, ha az árfolyamkockázatról adott tájékoztatás nem volt tisztességes, akkor az egész szerződés érvénytelen, és a bankoknak minden, az adósokra jogtalanul hárított többletköltséget vissza kell fizetniük.

Bihari Krisztina szerint vannak bankok, amelyek ellen megnyerhetőek a perek, és vannak, amelyek ellen nem.

„Pontosan meg lehet mondani, mely bankok esetében lehetetlen ma Magyarországon pert nyerni” - fogalmaz az ügyvéd.

Ez azon múlik, hogy a kockázatfeltáró nyilatkozat az adott banknál a Kúria állásfoglalása alapján érvényesnek minősül, vagy sem.

Hogy mely bankok ellen tartja nyerhetőnek a pereket az ügyvéd, és hány embert érinthet a jogi változás abból az egymillióból, akiknek valaha devizahitelük volt, azzal ebben a hosszabb cikkünkben foglalkozunk részletesen:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem megy az űrbe Kapu Tibor vasárnap – ötödször is elhalasztják a fellövést
A magyar űrhajós továbbra is karanténban várja, hogy végre felszállhasson. Már több műszaki hiba és rossz idő is közbeszólt, most a Nemzetközi Űrállomás állapota miatt csúszik a start.


Kapu Tibor és az Axiom-4 misszió legénysége továbbra is várja, mikor indulhatnak el a világűrbe. Az indulást az elmúlt hetekben már többször is elhalasztották, legutóbb a most vasárnapi időpontot törölték. A NASA közölte, hogy új időpontot a következő napokban tűznek majd ki – erről az Axiom Space adott hírt saját oldalán, amit a Telex szúrt ki.

A NASA, az Axiom Space és a SpaceX jelenleg is vizsgálja az indítás lehetőségeit.

Az űrkutatási vállalat szerint a Zvezda modul korábbi meghibásodása után most arra van szükség, hogy a szakemberek megbizonyosodjanak arról, hogy az űrállomás valóban képes négy új űrhajóst fogadni.

Az eredeti tervek szerint a küldetés május 29-én startolt volna, de ezt júniusra tolták. Június 9-én az erős szelek miatt halasztották el az indulást, a múlt héten pedig egy szivárgást fedeztek fel a SpaceX rakétáján. Ezután csütörtökön a NASA azt is jelezte, hogy újabb vizsgálatokra van szükség a Nemzetközi Űrállomás Zvezda modulján, amelyet nemrég javítottak az űrhajósok.

A legutóbbi, kijelölt fellövési időpont vasárnap hajnali 3:42 volt (magyar idő szerint reggel 9:42), a helyszín pedig a floridai Kennedy Űrközpont. A NASA viszont lemondta ezt az időpontot is. Most, ahogy az utolsó előtti alkalommal, ismét nem mondtak előre következő időpontot.

Kapu Tibor jelenleg karanténban várakozik, hogy kiderüljön, sikerül-e elindulni valamelyik júniusi vagy júliusi időablakban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »