Magyar Péter: A TISZA-t és Bódis Krisztát akarták összesorosozni, de igazából Orbán Viktort és Balog Zoltánt sikerült
"Rogánék ismét nekifutásból fejbe rúgták saját magukat és le Soros-ügynöközték a teljes Orbán-kormányt" - írja Magyar Péter legfrissebb bejegyzésében.
A politikus szerint:
Emlékeztet rá, hogy: Minap megírta a teljes rogáni propaganda, hogy “a Soros-hálózat hízlalja a Tisza párti képviselő alapítványait, Magyar Péter hallgat”.
Azt is írták, hogy a Soros-hálózat emberének nevével fémjelzett Velux Alapítványtól a Bódis Kriszta által vezetett Van helyed Alapítvány számára adott félmilliárd forintos támogatás egyértelműen jelzi, hogy Magyar Péter is kapcsolatban áll a baloldali hálózattal, Bódis személyén keresztül".
Majd hozzáteszi a TISZA Párt vezetője:
"Fiúk, nincs olyan szerencsétek, hogy hallgatok. Íme a valóság:"
2011-ben Bódis Krisztát - a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével frissen kitüntetett alkotót és szakértőt - Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár hívta meg egy Fidesz által szervezett szűk körú szakmai konferenciára, ahol a Van Helyed Alapítvány ózdi munkájáról tartott előadást.
Balog Zoltán később úgy értékelte, hogy a programja a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiához illeszkedik, ezért újra meghívta 2011. november 9-re a kormány által szervezett nemzeti roma stratégiákat tárgyaló regionális konferenciára. A rendezvény támogatója a Soros féle Open Society Foundations és a Roma Integráció Évtizede Titkárság Alapítvány volt, házigazdája Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt.
2011/2012-től szoros szakpolitikai együttműködés alakult ki közöttük. Bódis Kriszta szakpolitikai kérdésekben rendszeresen egyeztetett. Majd Bódis 2012 december-2013 áprilisáig Balog felkérését elfogadva a Türr István Képző és Kutatóközpont Esélyegyenlőségi osztályát vezette.
2012-ben az alapítvány munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériumában mutatták be a dán Velux Foundation képviselőinek. Olyan szervezeteket kerestek, akiknek a programjai szakpolitikai modellekként is működnek. Az Orbán-kormány tagjai ajánlották őket.
2013-2017-ig majd 2017-2025-ig a Velux Foundation támogatásával jöhetett létre a Van Helyed Alapítvány által felépített oktatásfókuszú rendszer, a Van Helyed Rendszer modellje. Olyan oktatás fókuszú, holisztikus szolgáltató rendszert épített, és olyan új módszereket dolgozott ki, működtetett, amelyek szakpolitikai megoldásokat kínáltak az állam számára is, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára, annak érdekében, hogy képessé váljanak kitörni a tartós szegénységet újra termelő ördögi körből.
Bódis Kriszta 2013-ban független szocio-dokumentumfilmes aktivistaként és a Van Helyed Alapítvány szakmai vezetőjeként Wallenberg díjat kapott. Balog Zoltán miniszter kiemelte: “Együtt kell tiltakoznunk a nem demokrata, diktatórikus magatartásformák ellen”.
Bódis Kriszta 2017 novemberétől az EMMI miniszteri megbízottjaként a Roma Koordinációs Tanács lakhatási Szakpolitikai Testületének tagsági feladatait látta el, mint szakértő.
2017-ben a kormány Pro Voluntárius díjjal tüntette ki az esélyteremtés előmozdítása, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
2019-2022 között a magyar államon keresztül az EU által támogatott Emberi Erőforrás Fejlesztési Operaív Program pályázatát elnyerve szélesítették ki a kismamáktól kezdve a magzati kortól a pályára állásig tartó hosszútávú komplex patronálás oktatásfókuszú rendszerét, amelyben 2022-től állami Tanodaforrásból ki tudták bővíteni a növendékek
létszámát.
Jelenleg a program alacsonyküszöbű, alapozó szolgáltatásaival 1000 főt érnek el, 365 családtagot támogatnak, az életúton átívelő komplex patronálási folyamatában jelenleg 141 fő vesz részt.
Hatásvizsgálat bizonyítja, hogy a VHR növendékei egy generáció alatt szignifikánsan magasabb iskolai végzettséget érnek el a szüleik iskolázottságához képest. A tendencia is tartósnak bizonyul, hogy a patronáltak 100%-a befejezi az általános iskolát 100%-os a továbbtanulás, 95% el is végzi a középiskolát, 50% felsőoktatásban tanul tovább.
A Van Helyed Alapítvány éves költségvetésének fele a dán alapítvány támogatása, másik felét állami pályázatok, valamint céges és magán személyek adománya teszi ki.
A bérek után fizetendő járulékok formájában éves szinten több, mint 50 M Ft-ot fizet be a költségvetésbe, ezen kívül, miután az alapítvány nem végez vállalkozói tevékenységet, tehát költségei után nem igényel vissza áfát, ezért éves szinten több mint 10 M Ft áfát fizet be a költségvetésbe.
Bódis 2020-ban a Belügyminisztériumban Balázs János díjjal tüntették ki.
Bódis Krisztát 2024-ben Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos javaslatára beválasztották a “Patrióták a romákért” című kötet szereplői közé.
Bódis Kriszta 2024-2025 ben a Magyar Református Egyház Oktatási Szolgálatának szakmai tanácsadója
és a Tisza független, társadalompolitikai szakértője - írja a politikus.