HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor a Pride-ról: Ma folyamatos provokáció alatt állnak a magunkfajta normális emberek

A kormányfőt családapaként, a hazája jövőjéért aggódó emberként mindig is aggasztotta a felvonulás.


Ma folyamatos provokáció alatt állnak a magunkfajta normális emberek – mondta Orbán Viktor a Pride kapcsán a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában. A felvonulás betiltását célzó javaslat elfogadása kapcsán arról beszélt, hogy szerinte a szabadság és a gyermekvédelem megfér egymás mellett. Akkor van baj, ha a szexualitást kiviszik az utcára, vagy a genderaktivisták be akarnak menni az iskolába.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz majd azokkal, akik kimennek a Pride-ra, Orbán azt mondta, hogy még nem tart itt a dolog.

„Most annak a jogi állapotnak a kialakításán dolgoznak, hogy a hatóságok állást foglaljanak, hogy ilyen Pride-szerű rendezvényt lehet-e tartani vagy nem. Ezt a hatóságok döntik el.”

– mondta. Azt is hozzátette, hogy ő eddig sem nézte nyugodtan mindezt.

„Engem, mint családapát, mint a hazánk jövőjéért is aggódó embert, (…) engem mindig is aggasztott, hogy ilyesmik történhetnek. És ráadásul én voltam a miniszterelnök, és mégis megtörténhetett.

Emögött a szexuális átnevelés mögött óriási nemzetközi háttér volt Washingtonban és Brüsszelben” – fejtette ki a kormányfő.

Orbán azonban úgy látja, hogy eddig nem voltak elég erősek ahhoz, hogy szembe tudjanak nézni ezzel az ellenállással. Most azonban megváltozott a széljárás Amerikában, „most meg lehet nyerni ezt a csatát”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset a budaörsi repülőnapon – hárman kórházba kerültek, köztük egy gyerek is
A rendezvény során a szél feldöntött egy LED-falat, amely három emberre dőlt rá. A rendőrség megerősítette az esetet, és azt is közölték, hogy eljárás indult az ügyben.


Június 21-én, szombaton baleset történt a Budaörsi Repülőtéren, ahol hetedszerre rendezték meg a Budaörsi Airshow-t.

A rendezvény során a szél feldöntött egy LED-falat, amely három emberre dőlt rá. Egy nő, egy férfi és egy gyerek megsérült, mindhármukat kórházba szállították.

A Blikk olvasója arról számolt be, hogy mentő érkezett a helyszínre. A rendőrség megerősítette az esetet, és azt is közölték, hogy eljárás indult az ügyben.

„A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei adatot gyűjtöttek és szemlét tartottak. Az esettel összefüggésben a kerületi kapitányságon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indult eljárás. Gyanúsított kihallgatás válaszadásunkig nem történt.”

– írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán a Harcosok Klubjában a Tiszáról: Egyre nagyobb a baj odaát. Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak
A miniszterelnök szerint az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás hatalmas siker volt. Magyar Péter szerint legfeljebb 600 ezer ember vehetett részt a Voks 2025-ben, szerinte ez totális kudarc.


Orbán Viktor szombaton ismét megszólalt a Harcosok Klubja nevű chatcsoportban. Azt írta, a szombati munka után hazamegy Felcsútra, és néhány gondolatot is megosztott a Voks 2025 kezdeményezésről, amely pénteken zárult le.

A miniszterelnök szerint az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás hatalmas siker volt - írta meg az Index. Bejegyzésében azt írta: több mint kétmillióan vettek részt benne, a leveleket pedig pénteken adták postára, így azok várhatóan a jövő hét elején megérkeznek. Hozzátette, hogy a szavazatok számlálása jelenleg is teljes gőzzel zajlik.

Orbán arról is beszélt, hogy a Tisza Párt ezt a több mint kétmillió magyar ember véleményét semmibe veszi, „brüsszeli gazdáik kedvéért”.

Azt tanácsolta a harcosoknak, hogy olvassanak „tanulságos cikkeket a Tisza-listáról”, és megosztotta a Magyar Nemzet egyik írását, amely a Tisza Párt önkénteseinek adatain alapuló listáról számolt be. A cikk szerint a nevek mellett olyan megjegyzések is szerepeltek, mint például „piás”, „alkesz” vagy „rokinyugdíjas”.

„Egyre nagyobb a baj odaát. Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak” – fogalmazott Orbán.

A kezdeményezés kapcsán szombaton Magyar Péter is megszólalt. Úgy véli, legfeljebb 600 ezer ember vehetett részt a Voks 2025-ben, szerinte ez totális kudarc. A kormány ezzel szemben azt közölte, hogy már több mint kétmillióan nyilvánítottak véleményt.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált Magyar állításaira. Véleménye szerint „tele van a gatya”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Iráni külügyminiszter: Az amerikai támadásnak meglesznek a következményei
Abbász Aragcsi közölte: Irán „minden lehetőséget fenntart, hogy megvédje szuverenitását”.


„Felháborítónak” nevezte az Egyesült Államok légicsapásait Irán külügyminisztere, Abbász Aragcsi, és közölte Irán „minden lehetőséget fenntart, hogy megvédje szuverenitását”.

„A ma reggel történt felháborító eseményeknek meglesznek a következményei. Az ENSZ minden tagját fel kell, hogy riassza ez a rendkívül veszélyes, jogtalan, bűnös cselekedet”

– írta egy X-posztban.

Aragcsi hozzátette, hogy az Egyesült Államok „súlyosan megsértette” az ENSZ Alapokmányát, annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.

(via BBC)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump: Amerika Irán nukleáris létesítményeit bombázta
Az amerikai elnök teljes katonai sikernek nevezte a katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.


Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak - jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este.

Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva

teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a következő támadás sokkal nagyobb lesz.

Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett "bunkerromboló" bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt - Natanzban és Iszfahánban - a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.

A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

OSZAR »