A Budapesti Rendőr-főkapitányság február 19-én 12 óra körül kapott bejelentést arról, hogy egy IV. kerületi középiskolában az egyik tanítási óra közben egy diák ollóval megsebesített egy másikat - számolt be róla a 24.hu. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, a dühöngő 15 éves fiút addigra megnyugtatta a tanára. Az ollót a rendőrök lefoglalták, a gyereket a mentők rendőri kísérettel pszichiátriai osztályra vitték. A megtámadott osztálytárs nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit orvosi rendelőben látták el.
A lap egyik olvasója azt írta:
semmilyen előzménye nem volt az esetnek, a szemtanúk értetlenül állnak a történtek előtt.
Az újpesti rendőrök garázdaság bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást. A támadó fiút egyelőre nem lehetett kihallgatni – áll a cikkben.
Ahogy korábban írtunk róla, az ügyészség előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ellen a bőnyi lány ellen, aki 2024 tavaszán az osztályteremben hátba szúrta egy osztálytársát. A lány ekkor 12 éves volt, akárcsak az áldozata. Az ügyészség javítóintézeti nevelést is kért rá.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság február 19-én 12 óra körül kapott bejelentést arról, hogy egy IV. kerületi középiskolában az egyik tanítási óra közben egy diák ollóval megsebesített egy másikat - számolt be róla a 24.hu. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, a dühöngő 15 éves fiút addigra megnyugtatta a tanára. Az ollót a rendőrök lefoglalták, a gyereket a mentők rendőri kísérettel pszichiátriai osztályra vitték. A megtámadott osztálytárs nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit orvosi rendelőben látták el.
A lap egyik olvasója azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tizenéves fiútanítványaival volt szexkapcsolata az újpesti karateedzőnek, majd az egyikük anyját feleségül vette
A vádirat szerint a férfi éveken át tartó viszonyt ápolt 14 és 15 éves tanítványaival. A bíróság zárt ülést rendelt el, a vádlott nem ismerte el a bűncselekményeket.
Hosszú idő után megkezdődhetett annak a férfinak a tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy éveken át szexuális kapcsolatot tartott fenn két fiatalkorú fiútanítványával, írja a Blikk. Az ügyet korábban többször is halasztották – két alkalommal a bíró, kétszer pedig a vádlott egészségi állapota miatt.
A IV. és XV. Kerületi Bíróság zárt tárgyalást rendelt el, így a sajtó képviselőinek el kellett hagyniuk a termet. F. Márton, a korábban újpesti harcművészeti egyesületnél dolgozó edző az ülés után gyorsan távozott, helyette ügyvédje, dr. Auner Tamás szólalt meg röviden. Úgy fogalmazott: „Szeretnénk, hogy tisztességes ítélet szülessen. Legutóbb is pedofíliát kiáltottak rá, miközben kiskorú veszélyeztetése a vád.”
A vádirat szerint az edző 2015-ben ismerkedett meg egy 14 és egy 15 éves fiúval, akik tanítványaként kerültek vele kapcsolatba. A dokumentum szerint éveken át szoros viszonyt alakított ki a fiúkkal, akikkel rendszeresen együtt is ivott.
Dr. Rab Ferenc Levente, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: „Kiterjesztettük a vádat a kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése mellett kétrendbeli szexuális visszaélésre is. Az ügyészség öt és fél éves börtönbüntetésre tett mértékes indítványt a váddal egyező beismerés esetére.”
A Fővárosi Törvényszék szóvivője, dr. Szabó József Tamás azt is közölte, hogy F. Márton nem ismerte el a bűncselekményt, csak a személyes körülményeire válaszolt. Ezért a bíróság felolvasta a nyomozás során tett korábbi vallomását.
Az egyik fiú jogi képviselője, dr. Pataki János István szerint a sértett számára is meglepő fordulat volt, amikor kiderült, hogy az édesanyja azóta már nemcsak a vádlott élettársa, hanem a felesége is lett. „Számomra erősen kérdéses a szavahihetősége és az is, hogy miért nem lett az ügyben meggyanúsítva” – fogalmazott.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy az általa képviselt fiatal nem tudott részt venni a tárgyaláson.
„A sértett kifejezetten rosszul van, ezért is kértem a távolmaradását. Nem képes rá, hogy megbocsásson és nem is szeretne. Azt látom, hogy maradandó károsodást szenvedett, amit a szakvélemények és ambuláns lapok is bizonyítanak. A vádlott védekezése ezzel szemben az, hogy ő nem kényszerített senkit, de ez az álláspontom szerint nem igaz.”
A feljelentést 2021-ben tették meg, a fiú édesapjának támogatásával. A lap információi szerint az edző a vallomásában nem tagadta, hogy kapcsolatban állt a fiúkkal, de azt állította, hogy minden közös megegyezésen alapult. A viszony 2018-ban szakadt meg.
Ezt követően F. Márton egy vallási közösséghez csatlakozott, és az egyik fiú édesanyjával közösen kezdett el rendszeresen járni az alkalmakra. Kapcsolatuk idővel elmélyült, a nő elköltözött a családjától, jelenleg házastársak.
A korábbi tárgyalási napon az egyik érintett fiatal nyilatkozott. Azt mondta: „Sok szenvedés és önismeret kellett, de pszichológus és pszichiáter segítségére is szükségem volt. Jó ideje nem találkoztam vele, de mindenképpen a szemébe akartam nézni.
Sosem bocsátok meg neki, csukják börtönbe, ezt kívánom. Ugyan volt már barátnőm a történtek óta, de a bizalmamat teljesen elveszítettem az emberek iránt. Édesanyámra természetesen haragszom.”
Hosszú idő után megkezdődhetett annak a férfinak a tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy éveken át szexuális kapcsolatot tartott fenn két fiatalkorú fiútanítványával, írja a Blikk. Az ügyet korábban többször is halasztották – két alkalommal a bíró, kétszer pedig a vádlott egészségi állapota miatt.
A IV. és XV. Kerületi Bíróság zárt tárgyalást rendelt el, így a sajtó képviselőinek el kellett hagyniuk a termet. F. Márton, a korábban újpesti harcművészeti egyesületnél dolgozó edző az ülés után gyorsan távozott, helyette ügyvédje, dr. Auner Tamás szólalt meg röviden. Úgy fogalmazott: „Szeretnénk, hogy tisztességes ítélet szülessen. Legutóbb is pedofíliát kiáltottak rá, miközben kiskorú veszélyeztetése a vád.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szívszorító tragédia történt szerdán délután a somogytarnócai sertéstelepen. Két férfi egy eldugult hígtrágya-elvezető csatornát javított, amikor a munka váratlan fordulatot vett. A 29 éves fiatalember saját életét kockáztatta, hogy megmentse társát, de ő már nem tudott kijönni az aknából, derült ki az RTL Híradóból.
Miután felnyitották az akna fedelét, az 50 éves férfi ereszkedett le először. Az aknában mérgező gáz szabadult fel, amitől elájult. 29 éves kollégája azonnal a segítségére sietett. Sikerült is kijuttatnia a bajba jutott férfit, de közben ő maga is rosszul lett.
A fiatal férfit a tűzoltók emelték ki, a mentők hosszasan küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni. A halál oka ammóniamérgezés volt. A rendőrség vizsgálja, mi történt pontosan a tragikus baleset során.
Elsőként Barcs város önkormányzata számolt be az esetről a közösségi oldalán. A város polgármestere, Anderné Röszler Erika a Híradónak azt mondta:
„Én azt gondolom, hogy az önkormányzat illetve a polgármesteri hivatal számára is példaértékű önfeláldozás és egyfajta hősként tekinthetünk rá. Arra az emberre aki gondolkodás nélkül igyekezett a bajba jutott társa segítségére.”
A sertéstelep egyelőre nem kívánt nyilatkozni, amíg a vizsgálat tart.
A Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:
Szívszorító tragédia történt szerdán délután a somogytarnócai sertéstelepen. Két férfi egy eldugult hígtrágya-elvezető csatornát javított, amikor a munka váratlan fordulatot vett. A 29 éves fiatalember saját életét kockáztatta, hogy megmentse társát, de ő már nem tudott kijönni az aknából, derült ki az RTL Híradóból.
Miután felnyitották az akna fedelét, az 50 éves férfi ereszkedett le először. Az aknában mérgező gáz szabadult fel, amitől elájult. 29 éves kollégája azonnal a segítségére sietett. Sikerült is kijuttatnia a bajba jutott férfit, de közben ő maga is rosszul lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 30 éves férfit őrizetbe vétele után helyezték el a salgótarjáni fogdán. Az őrök próbálták megmenteni, de a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Egy 30 éves férfi lett öngyilkos szerda délután a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság salgótarjáni fogdájában – erősítette meg a rendőrség szóvivője, Buda Gábor a Nool.hu megkeresésére.
A férfi őrizetben volt, amikor a tragédia történt.
A tájékoztatás szerint a fogda őrei azonnal megkezdték az újraélesztést, és riasztották a mentőket is, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Az eset körülményeit a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálja. A folyamatban az ügyészség képviselője is részt vett. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője belső szakmai vizsgálatot rendelt el.
A 24.hu információi szerint a férfi felakasztotta magát.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Egy 30 éves férfi lett öngyilkos szerda délután a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság salgótarjáni fogdájában – erősítette meg a rendőrség szóvivője, Buda Gábor a Nool.hu megkeresésére.
A férfi őrizetben volt, amikor a tragédia történt.
A tájékoztatás szerint a fogda őrei azonnal megkezdték az újraélesztést, és riasztották a mentőket is, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Félholtnak tettette magát a TikTok-on a szekszárdi fiatal – rendőrök kopogtattak az ajtaján
A fiú egy véresre vert testtel készült videóval sokkolta a követőit. Kiderült, hogy az egész csak egy nézettséghajhász átverés volt, amit rendőrségi bejelentés követett.
Egy szekszárdi fiatal azt állította a TikTok-on, hogy súlyosan bántalmazták, de kiderült: az egész történetet ő találta ki, hogy növelje a nézettségét – tájékoztatta a rendőrség a Blikket.
A fiú egy videóban jelentkezett be, amelyen a fején kötés volt, az arcán pedig lila foltok látszottak.
Azt mondta: „Elnézést, csak így tudok bejelentkezni. A fájdalomcsillapítók miatt nem nagyon van kedvem kimozdulni az ágyból. Hazaengedtek a kórházból, olyan nagy sérülésem nincs. Azt hitték sokan, hogy belső vérzésem van, de hála Istennek, nincs.”
A történet szerint
a fiatal egy nagy követőtáborral rendelkező TikTok-párossal vett részt egy online kihívásban.
A párbaj tétje az volt, hogy a vesztesnek be kell csöngetnie egy véletlenszerűen kiválasztott lakásba az éjszaka közepén. A fiú teljesítette a kihívást, majd azt állította, hogy a lakók összeverték, belső vérzést szenvedett, kórházba kellett vinni, és meg kellett műteni. A beszámolók szerint az ismerőse vérben fekve talált rá az utcán.
A közvetítést mindeközben tovább folytatták. Az élő adásban többek között ez is elhangzott: „Srácok, légyszi egy tévének se küldjétek kérlek, ez nem a mi hibánk.” Később felhívták a fiú párját is, aki azt mondta: „Bent vagyunk a kórházban, nem nagyon mondanak semmit az orvosok, de nagyon nagy gáz van. Lehet, hogy belső vérzése van, nagyon durván megverték. Légyszi, erről ne beszéljetek senkinek, mert ez nem műsor.”
Másnap egy újabb videó jelent meg a TikTokon, ahol a fiú már otthonából jelentkezett be. A felvételen beszélt egy korábbi konfliktusról, valamint arról is, hogy milyen módon fogja ezt rendezni valakivel. Aznap este ismét élő közvetítésben szerepelt azokkal, akikkel korábban is párbajozott. Bár a fején még rajta volt a kötés, más sérülés nem látszott rajta. A Blikk információi szerint
az egész történet előre megtervezett volt, azzal a céllal, hogy a szereplők nagyobb figyelmet kapjanak a közösségi médiában. A terv működött, a videót ugyanis néhány óra alatt közel 600 ezren nézték meg.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lappal közölte: „A sértettként megnevezett, Szekszárdon élő fiatalembert személyesen keresték fel tegnap délután a Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei. A férfin semmilyen sérülés nincs. Elmondta, bántalmazás nem történt, az egészet ő találta ki, hogy a nézettséget és a követők számát gyarapítsa.”
Jogi következménye az esetnek nincs. Dr. Biczó László ügyvéd, egykori büntetőbíró a lapnak elmondta: „Etikailag, emberileg nagyon aggályos, de jogilag egyáltalán nem büntethető és büntetendő. A társadalom felelősségérzetét kellene fejleszteni, hogy az emberek ne dőljenek be bárminek. Ez egy „médiahack”, amivel nem lehet mit kezdeni.”
Ahogy korábban írtunk róla, néhány héttel korábban egy kétgyermekes édesanya élő közvetítés során gyújtotta fel magát egy TikTok-kihívás miatt. A nő három héttel később meghalt a kórházban. Az ügyben a felbujtót öngyilkosságban közreműködés miatt letartóztatták.