KÉK HÍREK

„A remény még mindig él bennem” – megszólalt a Skóciában eltűnt ikrek testvére

József elmondta, felkészült a legrosszabbra is, de közben neki kell tartania a lelket a család többi tagjában is. Egy mentőbúvár szerint van, ami hátráltatja a keresést.


Ahogy arról korábban írtunk, holttestet találtak a skóciai Aberdeenben, nem messze onnan, ahol januárt elején rejtélyes körülmények között eltűnt egy magyar ikerpár. Meg nem erősített hírek szerint a test az egyik nőé lehetett.

A lányok bátyja, Huszti József a Blikknek elmondta, hogy egyelőre nem tud biztosat.

„A rendőrök sem foglaltak még állást, s bár valóban lehet hasonlóság az egyik húgom és a most vizsgált halott között, a remény még mindig él bennem, hogy tévednek, illetve hogy legalább a másik testvérem, Eliza épen és sértetlenül kerül elő”

– mondta megrendülve. Hozzátette, hogy sajnos felkészült a legrosszabbra, de neki kell tartania a lelket a család többi tagjában, különösen Magyarországon élő testvérükben, Editben.

David Howieson felügyelő a Police Scotland Facebook-oldalán azt írta: „Gondolataink ma is a Huszti családdal járnak. A folyamatban lévő további kutatási tevékenységgel kapcsolatosan folyamatosan tájékoztatjuk őket. A mi prioritásunk továbbra is mindkét nővér megtalálása, a keresés a Dee folyó egy bizonyos szakaszára összpontosul.”

Aberdeeni források szerint a kutatást a Victoria és Erzsébet királynő híd közötti szakaszra összpontosították. A szakemberek hálókat feszítettek ki, hogy a sodrás ne vigyen el semmilyen nyomot, és a haditengerészet parti őrségének búvárai is segítették a munkát.

Szekeres Gábor speciális mentőbúvár szerint a hideg vízben hetekig is eltarthat, míg egy test felszínre kerül.

„Pont emiatt rutineljárás, hogy kereséskor nagy gázzal, kis körökben fordulunk a vízen, hogy a folyóban olyan hullámokat gerjesszünk, amik a meder alján, a víz felszín alatt elakadt tárgyakat vagy éppenséggel holttesteket kiszabadítják”

– magyarázta. Hozzátette, hogy a Dee folyó ezen szakasza közel van a tengeri torkolathoz, ahol az ár-apály miatt a sodrás ellentétes irányban is mozoghat. Ez megnehezíti a keresést és az azonosítást is.

A hatóságok hivatalos azonosítás után közlik, hogy ki a folyóban talált áldozat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki a Palatinuson meghalt kislányról: megszólalt a strandfürdő
Nem a gyerekmedencében fulladt meg a hatéves kisgyerek - derült ki a fürdő közleményéből.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos tragédia történt a budapesti Palatinus strandon: egy hatéves kislány életét vesztette.

A gyerek nem a kicsiknek kialakított medencében, hanem a strand nagy, felnőttek által is használt, több mint 2500 négyzetméteres, 140 centiméter mély medencéjében került bajba

– közölte a fürdő üzemeltetője.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tájékoztatása szerint a strandolók vették észre, hogy egy kisgyermek mozdulatlanul fekszik a vízben. Azonnal integetni kezdtek a szolgálatban lévő úszómesternek.

„Fürdőző vendégek az ott szolgálatban lévő úszómesternek integetéssel jelezték, hogy segítséget kérnek, mert egy hét év körüli gyermeket találtak mozdulatlanul a medencében” – írták.

Az úszómester azonnal a gyermekhez sietett, és a vendégek segítségével kiemelte őt a vízből. Mivel a kislány nem mutatott életjeleket, megkezdte az újraélesztést, miközben értesítette a mentőszolgálatot. A szomszédos medencét felügyelő úszómester defibrillátorral érkezett a helyszínre, később az elsősegélynyújtó személyzet egyik szakképzett munkatársa is bekapcsolódott az életmentésbe.

A mentők tíz percen belül megérkeztek, nem sokkal később mentőhelikopter is landolt. A szakemberek másfél-két órán keresztül küzdöttek a kislány életéért.

„A kisgyerek életéért másfél-két órán át küzdöttek” – írta közleményében a BGYH Zrt.

A tragédiára a fürdőt üzemeltető társaság is reagált: „A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. valamennyi dolgozója megrendülten áll a történtek előtt, őszintén osztozik a szülők és a család fájdalmában.”

A történtek miatt rendőrségi eljárás indult, a fürdő pedig belső vizsgálatot kezdett. Ez nemcsak a baleset körülményeinek feltárását szolgálja, hanem a jogszabályi előírásoknak való megfelelés ellenőrzését és megelőző intézkedések kidolgozását is.

A fürdő kiemelte: minden egységükben szigorú szabályokat alkalmaznak.

A házirend előírja, hogy 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat a medencékben. A strandmedencénél négy figyelmeztető tábla hívja fel a figyelmet a veszélyekre, több nyelven és piktogramokkal

- írta a Borsonline.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos munkahelyi baleset történt egy zuglói önkormányzati cégnél
A sérültet kórházba szállították, de hat nappal később elhunyt. A cég belső vizsgálatot indított, a hatóságok is bekapcsolódtak.


Tragikus munkahelyi baleset történt június 12-én a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. egyik külső telephelyén, derül ki az önkormányzat közleményéből. A reggeli órákban megsérült dolgozóhoz azonnal érkezett segítség, a mentők sürgősségi ellátás után kórházba szállították őt.

A vállalat munkatársai azonnal intézkedtek, értesítették a hatóságokat, és megkezdték a szükséges vizsgálatokat. A baleset helyszínére rövid időn belül megérkezett a munkavédelmi képviselő is, aki közreműködött a jegyzőkönyv elkészítésében.

A Zuglói Zrt. a rendőrséget is tájékoztatta, akik helyszíni szemlét tartottak, majd hivatalos jegyzőkönyvet vettek fel. A cég közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal, és már folyamatban van a kért dokumentumok átadása.

A dolgozó hozzátartozóit a vállalat még a baleset napján értesítette.

Június 18-án a család arról tájékoztatta a Zrt.-t, hogy a kórházban elhunyt a munkatárs.

A vállalat vezetése részvétét fejezte ki az érintett családnak.

A belső vizsgálatot a vezérigazgató rendelte el, a munkavédelmi megbízott pedig a héten ismételt munka- és tűzvédelmi oktatást rendelt el a dolgozók számára. A társaság kiemelte: „A történtek alapos kivizsgálása és a hasonló esetek megelőzése érdekében minden szükséges lépést megtesz.”

Rózsa András kerületi polgármester a Facebookon azt írta, hogy a Zuglói Zrt. vállalja a temetési költségeket, valamint jogi és ügyintézési segítséget is biztosít. Egyúttal kifejezte a hozzátartozóknak és barátoknak együttérzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Jogerőssé vált: törvénysértően függesztette fel Varga Zs. András kúriai elnök Kovács András kúriai tanácselnököt
A bíróság szerint az intézkedése jogsértő volt, mert az elnöknek nem volt hatásköre ilyen döntést hozni. A mostani ítélet ezért megsemmisítette a felfüggesztést.


Varga Zs. András két évre elvette Kovács András tanácselnöki megbízatását. Kovács emiatt pert indított, és most jogerősen is nyert a Fővárosi Ítélőtáblán – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.

A bíróság szerint Varga Zs. András intézkedése jogsértő volt, mert az elnöknek nem volt hatásköre ilyen döntést hozni. A mostani ítélet ezzel megsemmisítette a felfüggesztést.

Kovács Andrást a perben a Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte. Az ítélet alapján vissza kell helyezni őt a tanácselnöki posztjára. Így újra vezethet olyan bírói tanácsokat, amelyek például választási ügyekben vagy közigazgatási döntések törvényességéről határoznak.

Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság ügyvédje a döntést így értékelte: „A mai ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla lényegét tekintve azonos indoklással ugyanarra a következtetésre jutott, mint az elsőfokú bíróság. A jogerős ítélet ezzel együtt még a korábbinál is határozottabb kiállás a bíráskodás függetlenségének védelme mellett.”

A közlemény szerint az ítélet fontos iránymutatást ad minden magyar tanácselnöknek, és azt is megerősíti, hogy „önkényesen, jogi garanciákkal körbebástyázott eljárás nélkül egyetlen bírót sem lehet tanácselnöki hatásköreitől megfosztani”. A döntés üzenet minden jogkereső polgárnak is: „ez a jogerős ítélet határozott védelmet nyújt a tanácselnöki munka illetéktelen befolyásolásával szemben, a bíráskodás függetlenségének biztosítása érdekében.”

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elítélték a két testvért, akik megerőszakoltak és megöltek egy 94 éves asszonyt Hegymegen
Megdöbbentő esetben született döntés. Az idős asszonytól a brutális bántalmazás után körülbelül százezer forint készpénzt vittek el.


A Debreceni Ítélőtábla jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a két testvért, akik 2020 novemberében Hegymegen megerőszakoltak és megöltek egy 94 éves asszonyt. A két férfi leghamarabb 35 év múlva szabadulhat feltételesen, és tíz évre eltiltották őket a közügyektől is - írja a 24.hu.

Az eljárás során kiderült, hogy

a testvérek előzőleg együtt ittak, majd úgy döntöttek, hogy pénzt szereznek az idős nőtől, és szexuális cselekményt is elkövetnek vele. Átmásztak a nyugdíjas házának ablakán, ahol a nő az ágyban fekve felismerte őket, és segítségért kiáltott. Az egyikük ekkor befogta a száját, a másik pedig leszorította a kezét.

Ezután többször megütötték, fojtogatták, majd a ház különböző helyiségeiben szexuális cselekményt követtek el vele. Amikor az asszony elvesztette az eszméletét, a testvérpár átkutatta a házat, és körülbelül százezer forint készpénzt vittek el.

Az egyikük aznap este még egyszer visszatért a helyszínre, és a mozdulatlan testet újra megerőszakolta. A nő a helyszínen életét vesztette.

A bíróság szerint a két férfi társtettesként, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel, olyan személy sérelmére követte el a bűncselekményt, aki idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan volt képes a védekezésre.

Az ítélethirdetés során a fiatalabb testvér nem szólt semmit. Bátyja azt mondta, nem érzi bűnösnek magát, mivel szerinte egész nap dolgozott, és felmentését kérte. A bírói tanács helybenhagyta az elsőfokú döntést, így az ítélet jogerőssé vált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »