KÉK HÍREK
A Rovatból

„Kenőmájas, meg kenyérvágás” – így magyarázta a 21 éves lány ügyvédje, miért találták meg védence DNS-ét a véres késen, amivel 64 éves párjával végeztek

A fiatal nő tagadja, hogy ő lenne a gyilkos, azt állítja, hogy a férfinek több fiatal nőismerőse és rosszakarója is volt, szerinte ők ölhették meg.


Kommandósok fogták el egy jászalsószentgyörgyi házban azt a fiatal nőt, aki a gyanú szerint pár nappal korábban megölte magyar párját Németországban. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy alig 2 héttel korábban költözött ki az ezermesterként dolgozó 64 éves férfihoz, aki nyílászárók cseréjével foglalkozott.

A férfi holttestét Sonnebergben, a lakásában találták meg múlt hétfőn. Az már akkor látszott, hogy gyilkosság történt, mert a hátán és a nyakán is több késszúrás érte.

A 21 éves, lehetséges gyilkosára Magyarországon találtak rá, miután vonattal hazautazott az anyjához. A német rendőrök értesítették a magyar kollégákat, akik ezt követően 24 órán belül azonosították a tartózkodási helyét, és el is fogták.

A fiatal nőt őrizetbe vették, de tagadja, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. Az ujjlenyomatait a véres konyhakésen találták meg a gyilkosság helyszínén, a mosogatóban.

Ügyvédje a Híradónak azt mondta: "Azt a kést ő is használta, tehát kenőmájas, meg kenyérvágás, meg egyéb, tehát konyhai eszközként használta, tehát nem véletlen, hogy ott vannak az ő ujjlenyomatai. Állítása szerint a bűncselekményt nem követte el".

A nő anyja a Blikknek azt mondta róla: „Még egy tyúkot sem merne levágni, nemhogy embert ölni, így nem tudja mindezt elképzelni a lányáról".

A lány azt állítja, hogy a férfinek több fiatal nőismerőse és rosszakarója is volt, szerinte ők ölhették meg.

A nő most ideglenes átadási letartóztatásban van. Ügyvédje állítása szerint: "a börtönkörülmények miatt nyilván nincs jól, de teljesen le van sújtva a párja halála miatt, és reméli, hogy a valódi elkövetők megkapják a méltó büntetésüket".

Mivel ahhoz nem járult hozzá, hogy kiadják Németországnak, ezért a német hatóságoknak 40 napjuk van arra, hogy újabb elfogatóparancsot küldjenek a magyar bíróságnak. Ezután újabb tárgyalást tartanak, ahol dönthetnek, kiadják-e nekik.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megölelte, megcsókolta, utána bugyijába nyúlt” – Bilincsben vitték el a 13 éves lány tanárát, az apa előtte még felhívta, hogy számon kérje
A szülők sokkot kaptak, amikor kiderült, mi zajlott a háttérben. A kislány az iskolában omlott össze, ott derült ki, hogy hónapok óta zaklatja a tanára.


Egy 13 éves kislány pénteken, a Pest megyei Püspökhatvan egyik iskolájában omlott össze, miután elmesélte a barátnőjének, hogy hónapok óta zaklatja őt az egyik tanára. A barátnő az osztályfőnökhöz fordult, aki azonnal értesítette az igazgatót és a lány szüleit is. A szülők ekkor szembesültek a történtekkel, és úgy döntöttek, beszélnek a nyilvánosság előtt.

A család az RTL Híradónak mesélte el, hogy mit élt át a kislányuk. Az anya az üzenetekből tudta meg, hogy a férfi egy elhagyatott vasútállomásra hívta el a lányt április végén.

„A lányom mondta, hogy nem szeretne elmenni, hogy anya, apa nagyon mérges lesz, ha ő kijön, és utána mondta neki, hogy nem lesz semmi probléma, csak egy kiruccanás” – idézte fel az édesanya.

A gyerek végül találkozott a tanárral, és elmondása szerint a férfi megölelte, megcsókolta, majd a bugyijába nyúlt.

„A lányom azt mondta, elsőnek megölelte, megcsókolta, utána bugyijába nyúlt neki. kikapta kezét utána még jobban lefele nyúlt neki. és utána kikapta még egyszer neki a kezét, de akkor már nem bírta, haza akart szaladni, és visszahúzta a karján keresztül.”

A szülők szerint nem ez volt az egyetlen alkalom. Az anya szerint a tanár intimebb fotókat is kért a lánytól.

„Kért tőle egy melltartós képet. A lányom azt elküldte neki, kérdezte miért kell, erre ő azt írta vissza, hogy én erre izgulok föl. És a lányom visszaírt neki, hogy ez mit jelent, mert nem értem. És utána ő magától küldött a nemi szervéről, és lányom ezt nem bírta megnyitni.”

Az apa elmondta, hogy a tanár az iskolában is többször külön hívta a lányt, és úgy fogdosta, hogy mások ne lássák. „Az iskolában úgy fogdosta és úgy csókolgatta, úgy intézte a dolgait, hogy egy pedagógus, ne vegye észre se egy diák, mindig külön hívta őt, külön fogdosta, hogy ne legyen tanú” – mesélte.

Az apa még pénteken felhívta a pedagógust, és személyes találkozót kért.

„Azonnal tagadni kezdett, hogy a lány szerelmes belé, de semmi nem történt, ő fogja tisztázni a helyzetét, megmutatja a telefonját, hogy nincs benne semmi”

– mondta az apa.

Aznap a rendőrök bilincsben vitték el a férfit az iskolából. Információk szerint több kiskorú gyermek fotója is előkerült nála. A testnevelőtanárként dolgozó férfi a püspökhatvani általános iskolában tanított. Az intézmény jó hírű, a település szélén található.

Az iskola igazgatója azonnal jelezte az esetet a szülőknek, a gyermekvédelemnek, a rendőrségnek és a fenntartónak. A férfi már nem taníthat az iskolában. A rendőrség szexuális visszaélés, szeméremsértés és gyermekpornográfia gyanújával nyomoz. A bíróság elrendelte a tanár letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek derültek ki a Palatinuson meghalt kislányról: megszólalt a strandfürdő
Nem a gyerekmedencében fulladt meg a hatéves kisgyerek - derült ki a fürdő közleményéből.


Mi is írtunk róla, hogy súlyos tragédia történt a budapesti Palatinus strandon: egy hatéves kislány életét vesztette.

A gyerek nem a kicsiknek kialakított medencében, hanem a strand nagy, felnőttek által is használt, több mint 2500 négyzetméteres, 140 centiméter mély medencéjében került bajba

– közölte a fürdő üzemeltetője.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tájékoztatása szerint a strandolók vették észre, hogy egy kisgyermek mozdulatlanul fekszik a vízben. Azonnal integetni kezdtek a szolgálatban lévő úszómesternek.

„Fürdőző vendégek az ott szolgálatban lévő úszómesternek integetéssel jelezték, hogy segítséget kérnek, mert egy hét év körüli gyermeket találtak mozdulatlanul a medencében” – írták.

Az úszómester azonnal a gyermekhez sietett, és a vendégek segítségével kiemelte őt a vízből. Mivel a kislány nem mutatott életjeleket, megkezdte az újraélesztést, miközben értesítette a mentőszolgálatot. A szomszédos medencét felügyelő úszómester defibrillátorral érkezett a helyszínre, később az elsősegélynyújtó személyzet egyik szakképzett munkatársa is bekapcsolódott az életmentésbe.

A mentők tíz percen belül megérkeztek, nem sokkal később mentőhelikopter is landolt. A szakemberek másfél-két órán keresztül küzdöttek a kislány életéért.

„A kisgyerek életéért másfél-két órán át küzdöttek” – írta közleményében a BGYH Zrt.

A tragédiára a fürdőt üzemeltető társaság is reagált: „A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. valamennyi dolgozója megrendülten áll a történtek előtt, őszintén osztozik a szülők és a család fájdalmában.”

A történtek miatt rendőrségi eljárás indult, a fürdő pedig belső vizsgálatot kezdett. Ez nemcsak a baleset körülményeinek feltárását szolgálja, hanem a jogszabályi előírásoknak való megfelelés ellenőrzését és megelőző intézkedések kidolgozását is.

A fürdő kiemelte: minden egységükben szigorú szabályokat alkalmaznak.

A házirend előírja, hogy 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat a medencékben. A strandmedencénél négy figyelmeztető tábla hívja fel a figyelmet a veszélyekre, több nyelven és piktogramokkal

- írta a Borsonline.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„A lányomat akarta megölni. Csak őt próbáltam megmenteni. Nem volt más választásom” - Jogos önvédelem volt a dunaföldvári gyilkosság a rendőrség szerint
A rendőrség szerint a 60 éves férfi jogos önvédelemből szúrta le azt a 24 éves férfit, aki tavaly októberben az éjszaka közepén rontott be a házukba, és fojtogatni kezdte a támadó lányát, aki a fiatal volt barátnője.


Lezárta a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a dunaföldvári gyilkosság ügyében indított nyomozást, de vádemelési javaslatot nem tettek - írja a TEOL.hu.

A hatóságok szerint

a 60 éves férfi jogos önvédelemből szúrta le azt a 24 éves férfit, aki tavaly októberben az éjszaka közepén rontott be a házukba, és fojtogatni kezdte a támadó lányát, aki a fiatal volt barátnője.

„A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a megkéselt férfi az éjszaka közepén rontott be a család lakásába, ahol fojtogatni kezdte a támadó lányát, a korábbi szerelmét. A rémült édesapa ezt látva egy kést kapott fel, amibe a dulakodás közben beleszaladt a férfi. Ezután elmenekült a fiatalember, majd az utcán összeesett és meghalt” - mondta a lapnak Komlósiné Kiss Anett, a rendőrség szóvivője

Szemtanúk szerint a fiatal férfi korábban már többször is bántalmazta volt barátnőjét, aki a támadás éjjelén is több véraláfutással és zúzódással tért haza.

„A lányomat akarta megölni. Csak őt próbáltam megmenteni. Nem volt más választásom”

- nyilatkozta tavaly októberben az apa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédiával végződött egy ajándékba kapott ejtőernyős ugrás: négygyerekes anya zuhant a mélybe Angliában
A 48 éves Belinda 4500 méterről zuhant a mélybe oktatójával együtt, mert nem nyílt ki az ejtőernyőjük.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. június 17.



Tragédiával végződött egy ajándékba kapott ejtőernyős ugrás Angliában - írja a The Sun.

A 48 éves, négygyerekes Belinda oktatójával együtt 4500 méter magasból zuhant a mélybe, miután nem nyílt ki az ejtőernyőjük.

A nő holttestét élettársa, Scott Armstrong a leszállópályán találta meg az oktatóhoz rögzítve.

„Egyértelmű volt, hogy mindketten meghaltak”

- nyilatkozta a férfi, aki ajándéknak szánta a tandemugrást kalandvágyó barátnőjének.

„Belinda volt számomra a világ közepe. Nagyon kedves és önzetlen volt, bárkinek segített volna. A kilencéves fiam nemrég költözött hozzánk, ő pedig tárt karokkal fogadta, és fantasztikus volt vele. Hálából vettem neki a tandemugrást. Teljesen fel volt villanyozva”

- mondta a férfi.

Egy másik ejtőernyős, aki közvetlenül Belinda után ugrott, a levegőből látta a tragédiát.

Az illető a Sun-nak azt mondta, hogy látta, amikor az ejtőernyő nem nyílt ki.

„Belinda kiugrott, minden biztonsági ellenőrzést elvégeztek: átnézték az ejtőernyőt, meghúzták a hevedereket, beállították a szemüveget”

- mondta a szemtanú, aki hozzátette: amikor földet ért, azonnal felszólították, hogy hagyja el a repülőteret. Azt is látta, ahogy Armstrong azonnal a párja felé indult, hogy segítsen, de már csak a holttesteket találta meg.

Belindának, aki a közeli Totnesben lakott, három felnőtt fia, egy tinédzser lánya és két kisunokája volt.

„Önzetlen ember volt, mindig másokat helyezett előtérbe, különösen a szeretteit. Nagyon fog hiányozni, és örök nyomot hagyott mindenkiben, akivel valaha találkozott”

- mondta legidősebb fia, Connor Bowles.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »