Ott voltunk, amikor leleplezték az eddig ismeretlen Munkácsy-festményt – ugye, milyen elbűvölő?
Eddig Ausztráliában lapult hazánk egyik leghíresebb festőjének kiemelten értékes alkotása, amelyet pár órára az alkotójának viaszfigurája mellé helyeztek a Madame Tussauds Budapestben. Innentől a Virág Judit Galériában ingyenesen látogatható, mielőtt december 15-én aukcióra bocsátják.
A Madame Tussauds Budapest és a Virág Judit Galéria együttműködésének köszönhetően elsőként látható itthon az a Munkácsy Mihály-festmény, amely hatalmas meglepetésre nemrég került elő Ausztráliából. A valószínűleg 1877-78 körül készült képet több mint egy évszázada a tulajdonosán kívül nem láthatta a nagyközönség – egészen mostanáig, amikor egy délelőtt erejéig egyesítették az alkotójával, hiszen a Madame Tussauds Budapestben van a világ egyetlen Munkácsy viaszfigurája. Amelyen egyébként jól látszik, hogy milyen délceg, jó kiállású férfi lehetett a maga korában, főleg a 180 centis magasságával és kék szemével.
Itt, az alkotó másának árnyékában leplezték le a hatalmas értéket képviselő művészeti szenzációt, amelyet lélegzet-visszafojtva vártak a jelenlévők, és bizony nekünk is tátva maradt a szánk a bársonylepel alatti, csodaszép portrétól. A képen az 1858-ban született Zichy Zsófia, Zichy Mihály bájos lánya szerepel, aki egyébként a hazai virágkötészet megalapítója, és öt nyelven beszélő zongoraművész volt. Zsófia több Munkácsy-festményen is szerepel, például a Milton című alkotáson is ő állt modellt.
A festmény kalandos utat járt be: az 1900-as években egy párizsi galéria kirakatában pillantotta meg a mostani tulajdonos dédnagyanyja, aki megvásárolta és hazavitte Ausztráliába. A kép generációkon át a család birtokában maradt, majd pár hónapja a budapesti Virág Judit Galéria kapott egy fotóval illusztrált levelet, amelyben az állt, hogy Magyarországon akarják értékesíteni a festményt. Természetesen hosszas vizsgálat kezdődött a kép eredetiségét illetően – hiszen rengetegen hamisítják a világhírű és keresett alkotót –, külföldi szakembereket is bevonva. Ám mivel szerencsére jól feldolgozott a Munkácsy-életmű, végül minden kétséget kizáróan bebizonyosodott a kép valódisága, és végre hazakerülhetett a portré.
Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze kérdésünkre elmesélte, hogy egy ilyen kép szállításához komoly biztosítás, illetve speciális autó és intézkedés szükséges, Ausztráliából pedig repülővel érkezett a portré, méghozzá keret nélkül, mert azzal sérülékenyebb.
A hozzáértők szerint Munkácsy stílusára jellemző volt ez a gyönyörű mélybordó háttér, amelyet Zsófia bájos arca mögött láthatunk. Sőt, maga a portréműfaj is az alkotó jellegzetessége volt, a körülbelül 700 művének egyhatoda ide sorolható – és még mindig van jópár fel nem fedezett vagy elkallódott képe világszerte.
A fiatal lány arcképe című, gyönyörű Munkácsy-portrét bárki ingyenesen megtekintheti november 22-től december 14-ig a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.), amíg kalapács alá nem kerül 15-én. A kikiáltási ára 48 millió forint, de a becsértéke 100-150 millióra rúg, de a határ a csillagos ég: annak idején a Poros út című Munkácsy-festmény például 2003-ban 220 millió forintért kelt el.
A Madame Tussauds Budapest és a Virág Judit Galéria együttműködésének köszönhetően elsőként látható itthon az a Munkácsy Mihály-festmény, amely hatalmas meglepetésre nemrég került elő Ausztráliából. A valószínűleg 1877-78 körül készült képet több mint egy évszázada a tulajdonosán kívül nem láthatta a nagyközönség – egészen mostanáig, amikor egy délelőtt erejéig egyesítették az alkotójával, hiszen a Madame Tussauds Budapestben van a világ egyetlen Munkácsy viaszfigurája. Amelyen egyébként jól látszik, hogy milyen délceg, jó kiállású férfi lehetett a maga korában, főleg a 180 centis magasságával és kék szemével.
Itt, az alkotó másának árnyékában leplezték le a hatalmas értéket képviselő művészeti szenzációt, amelyet lélegzet-visszafojtva vártak a jelenlévők, és bizony nekünk is tátva maradt a szánk a bársonylepel alatti, csodaszép portrétól. A képen az 1858-ban született Zichy Zsófia, Zichy Mihály bájos lánya szerepel, aki egyébként a hazai virágkötészet megalapítója, és öt nyelven beszélő zongoraművész volt. Zsófia több Munkácsy-festményen is szerepel, például a Milton című alkotáson is ő állt modellt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Káosz, szerelem, olasz temperamentum - fergeteges Goldoni-vígjáték érkezik a Városmajor színpadára
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.
A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.
Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.
Goldoni zsenialitása abban rejlik, hogy a konfliktusok sosem öncélúak: az egymásnak feszülő érdekek, érzések és szavak végül mégis a megértés, a közösség és a szeretet felé mutatnak.
Az előadás különlegességét nemcsak az alapanyag, hanem az alkotói szemlélet is meghatározza. Rusznyák Gábor rendező, aki a díszletet és a dramaturgiát is jegyzi, érzékenyen, mai szemmel közelít Goldoni világához, miközben tiszteletben tartja a klasszikus formaelemeket. Azon gondolata, miszerint „ahhoz, hogy a színház ne csak egy produkciógyárat jelentsen, bizalmi légkör kell,” végigkíséri az előadást: érződik a színészi játékban, a színpadi tér használatában, sőt, a karakterek viszonyainak alakulásában is.
Az olasz miliőt költői egyszerűséggel idézi meg a színpadkép: egyetlen tér, amely hol halászfaluként, hol hivatalos közegként, hol otthonként működik. Ebben a sűrített világban zajlanak a veszekedések, szerelmek, kibékülések – az élet minden színe. A Városmajori Szabadtéri Színpad természetes környezete pedig tökéletes hátteret biztosít ehhez a hangulathoz:
egy meleg szellős, nyári estén, lombkoronák alatt nézni egy mediterrán vígjátékot – ez már önmagában is a nyár legizgalmasabb élményének ígérkezik.
A szereplőgárda kiváló: Lajos András, Varga Andrea, Mészöly Anna, Tegyi Kornél és Farkas Sándor vezetésével a miskolci társulat nagy energiával kelti életre Goldoni karaktereit. Figuráik túlzóak, de mégis ismerősek: olyan emberek, akiket akár a saját utcánkban is láthatnánk – csak éppen most olaszul beszélnek, harsányabbak, és még a legkisebb sérelmet is képesek drámává felnagyítani.
A Csetepaté Chioggiában üdítően emlékeztet arra, hogy a legnagyobb zűrzavar mögött is emberi vágyak, félelmek, szeretet és megbocsátás rejtőzik. A darab könnyed, mégis rétegezett: a nevetés mögött mindig ott húzódik az emberi természet kiszámíthatatlansága, a kapcsolataink törékenysége – és az a lehetőség, hogy mégis lehet jól csinálni.
Az előadás bemutatóját 2025. július 3-án tartják, és július 4-én lesz még látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Aki a nyári kánikulában egy sodró lendületű vígjátékkal hűsítené magát, és egy kicsit Itáliára vágyik Budapest közepén – annak ez az este garantált feltöltődést kínál.
A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.
Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyugdíjba vonul Csuja Imre: Muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit
A legendás színészt az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatták megható pillanatok közepette. Csuja a régi szerepeiben még színpadra lép, de új kihívásokat már nem keres.
Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.
A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.
„Játszom a meglévő szerepeimet, de egy pár évig nem akarok újat vállalni. Tényleg végigvágtáztam az életemet, és most nem akarok panaszkodni, mert szerettem, ez a hobbim, jólesett csinálni. Csak arra is gondolok, most így, vénségemre, nem lehet mindent odaadni, muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit”
– mondta Csuja Imre.
Idén tavasszal viszont arról beszélt, hogy talán mégis folytatná, amíg Kossuth-díjat nem kap.
„Számomra is talányos, ki mi alapján nyeri el. Nem tudom, még mit kellene tennem a Kossuth-díjhoz, de azt gondolom, mindent elkövettem, hogy én is megkaphassam. Előbb-utóbb csak összejön. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem. Az a fakk még üres a szekrényemben” – fogalmazott akkor a színész.
Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.
A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Minden bizonnyal a különválaszthatóség kedvéért kapta a magyar keresztségben a Netflix új brit sorozata a Megoldatlan ügyek osztálya címet, hiszen az eredeti már igen erősen utal a forrására: Dept. Q, azaz Department Q, azaz Q ügyosztály. Amely bizony Magyarországon is igen-igen ismert, mind a dán Jussi Adler-Olsen által írt regénysorozat, mind a kötetekből forgatott (eddig hat darab) dán film kapcsán. Carl Mørck nyomozó és hű segédei, Assad és Rose papíron immár 2007 óta próbálnak megoldani egy különálló rendőrségi részlegként régi, akár több éves, megoldatlan bűneseteket. Akkor jelent meg ugyanis Adler-Olsen első Q-könyve, a Nyomtalanul, amit aztán azóta további kilenc regény követett.
A nyomtatott siker pedig persze gyorsan magával hozta a nagyvászonra varázsolt feldolgozásokat is, természetesen a könyvek megjelenésének sorrendjében.
űEddig tehát hat Q-film került ki Dániából, a Nyomtalanul (2013), a Fácángyilkosok (2014), a Palackposta (2016), A 64-es betegnapló (2018), a Hajtóvadászat (2021) és a Határtalanul (2024). Az első négy filmben Nikolaj Lie Kaas alakította a főhőst, a Hajtóvadászat óta azonban átvette a szerepet Ulrich Thomsen, és a további négy regény filmváltozatát is vele tervezik leforgatni.
Aki azonban szeretné részletesebben beleásni magát az első sztoriba, annak tökéletes választás lesz a Megoldatlan ügyek osztálya, hiszen A vezércsel című kiváló sikerszéria alkotója, a kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró Scott Frank (Meghalsz újra!, Más, mint a többiek, Szóljatok a köpcösnek!, Mint a kámfor, Különvélemény, A tolmács, A kulcsfigura, Farkas, Sírok között, Logan – Farkas) gondolta újra, csak ezúttal sorozatformátumban, és áthelyezve a sztorit Skóciába. Frank a Logan – Farkas megjelenése, vagyis 2017 óta teljes figyelmét a tévéipar felé fordította, s azóta olyan miniszériákért volt felelős, mint az Isten nélkül, A vezércsel (amelyért két Emmy-díjat kapott, valamint a Rendezők, Producerek és Forgatókönyvírók Szakszervezetének díjait is), a Spade nyomozó, illetve most a Megoldatlan ügyek osztálya. Ez utóbbit persze nem minisorozatnak tervezték, megfelelő nézőszám esetén jöhetnek a további évadok is, a könyvek alapján pedig már akár 10 szezont is le lehet hozzá forgatni.
Az első évad tehát a Nyomtalanul történetét foglalja magába, a 2013-as mozifilmhez képest nyilván sokkal részletesebben.
Carl Morckot (akinek kultikus nevét nem volt szívük megváltoztatni a skót miliő dacára sem) Matthew Goode alakítja (őt többek között olyan filmekből és sorozatokból ismerhetjük, mint a Match Point, a Watchmen: Az őrzők, a Szökőhév, a Kódjátszma, A férjem védelmében, a Downton Abbey, a Szövetségesek, A korona, a King’s Man: A kezdetek, Az ajánlat vagy legutóbb az Abigail), aki amúgy Scott Frank régi kedvenc színésze, mivel már A kulcsfigura című 2007-es rendezésében is főszerepet játszott Joseph Gordon-Levitt mellett.
Szóval Morck egy öntörvényű, és nem túl szabálykövető, illetve kedvesnek sem mondható, de zseniális nyomozó, aki egy balul elsült lövöldözés után fizikailag és pszichésen is padlóra került: a társa megbénult, egy rendőrtársa meg is halt, ő maga pedig súlyos bűntudattal küzd. Visszatérve a rendőrség kötelékébe, Morckot a főnöke, Moira (Kate Dickie) gy újonnan létrehozott, alulfinanszírozott, pincébe száműzött ’kihűlt ügyek” részleghez, a Q ügyosztályhoz rendeli, feladata pedig régi, lezáratlan ügyek felgöngyölítése. Morck megkapja maga mellé a Szíriából menekült Akram Salimot (Alexej Manvelovot többek között a Jack Ryan-sorozatban és a Csernobilban is láthattuk), a volt rendőrt, aki újra bizonyítani akar, illetve Rose Dicksont (Leah Byrne), a rendőrségi asszisztenst, aki valami fontosabb feladatra ácsingózik.
Az első nagy ügyük főszereplője egy Merritt Lingard nevű ügyésznő (Chloe Pirrie), aki négy évvel korábban rejtélyes körülmények között tűnt el.
Mi, nézők természetesen már az első részben megtudjuk, hogy Merritt él, de brutális körülmények között tartják fogva. Ám hogy ki és miért rabolta el, az persze előttünk is titok marad, egészen az évad végéig.
Természetesen mellékszálak is akadnak: az egyik a fent említett rendőrgyilkosság utáni nyomozás, amely komoly traumát okoz Morcknak (ő maga persze nem nyomozhat az ügyben, mégis próbál segíteni az illetékeseknek), illetve megismerhetjük a magánéletét is, pontosabban a vele egy fedél alatt élő mostohafiával, Jasperrel (Aaron McVeigh) való eléggé viharos kapcsolatát. Ráadásul Morcknak a sebesülése óta kötelező pszichológushoz is járnia, Rachel Irvingnek (Kelly McDonald talán a legismertebb név a színészgárdában Matthew Goode mellett) pedig meglepő módon képes megnyílni, és talán meg is tetszenek egymásnak…
Persze a fő szál maga a nyomozás, ami egy ízig-vérig skandináv krimi jegyeit viseli magán, a skót terep pedig tökéletes ehhez: kevés napsütés, sok felhő, borongós atmoszféra.
Sok-sok gyanús karakter (akár a legfelsőbb körökből is) szegélyezi a triónk útját, miközben Merritt szenvedéseit is láthatjuk, ahogy az évek során próbálja kitalálni, hogy miért rabolták el és zárták be egy dekompressziós kamrába (szóval a szökés sem egyszerű). A végén pedig természetesen ütős fordulatok, csavarok várnak ránk.
A Megoldatlan ügyek osztálya tehát egy kifejezetten izgalmas és szórakoztató, kilencepizódos első évadot kapott, amelynek legfőbb erényei a csodás karakterei. Főként Morck és Akram (Assad nevét megváltoztatták, de annyi baj legyen) kettőse emlékezetes, de ez már a dán filmekben és a könyvekben is így volt. Reméljük, nemsokára a második könyvből, a Fácángyilkosokból is elkészül nemsokára egy új évad, hiszen Skócia éppoly rejtélyes, izgalmas és akár nyomasztó, mint az eredeti skandináv terep.
Minden bizonnyal a különválaszthatóség kedvéért kapta a magyar keresztségben a Netflix új brit sorozata a Megoldatlan ügyek osztálya címet, hiszen az eredeti már igen erősen utal a forrására: Dept. Q, azaz Department Q, azaz Q ügyosztály. Amely bizony Magyarországon is igen-igen ismert, mind a dán Jussi Adler-Olsen által írt regénysorozat, mind a kötetekből forgatott (eddig hat darab) dán film kapcsán. Carl Mørck nyomozó és hű segédei, Assad és Rose papíron immár 2007 óta próbálnak megoldani egy különálló rendőrségi részlegként régi, akár több éves, megoldatlan bűneseteket. Akkor jelent meg ugyanis Adler-Olsen első Q-könyve, a Nyomtalanul, amit aztán azóta további kilenc regény követett.
A nyomtatott siker pedig persze gyorsan magával hozta a nagyvászonra varázsolt feldolgozásokat is, természetesen a könyvek megjelenésének sorrendjében.
űEddig tehát hat Q-film került ki Dániából, a Nyomtalanul (2013), a Fácángyilkosok (2014), a Palackposta (2016), A 64-es betegnapló (2018), a Hajtóvadászat (2021) és a Határtalanul (2024). Az első négy filmben Nikolaj Lie Kaas alakította a főhőst, a Hajtóvadászat óta azonban átvette a szerepet Ulrich Thomsen, és a további négy regény filmváltozatát is vele tervezik leforgatni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A halálba vitte őket a milliomos álma – A Titan tengeralattjáró tragédiája mögött sötétebb történet húzódik, mint azt gondoltuk
A Titan: Az Oceangate katasztrófa egy feszültséggel teli, részletes dokumentumfilm a 2023-as tengeralattjáró tragédiáról, amely feltárja egy megalomán vállalkozó bukását és a háttérben húzódó vállalati hibákat.
A Titan: Az Oceangate katasztrófa című 2025-ös Netflix dokumentumfilm szinte elkerülhetetlen alkotás volt. A 2023-as tengeralattjáró tragédia a közvélemény figyelmét hetekre megragadta: egy modernkori katasztrófa, amelyet valós időben követhetett a világ. A film nem csupán az események kronológiáját mutatja be, hanem átfogó képet ad a háttérben húzódó okokról, a vállalati kultúráról, és arról a megalomániáról, amely végül öt ember életét követelte.
A nyitány erős: a feszült zenei aláfestés és a vágások dinamikája gyorsan berántja a nézőt.
Még akkor is, ha pontosan tudjuk, mi lesz a történet végkimenetele, a feszültségkeltés működik, ami részben annak is köszönhető, hogy egy jól dokumentált eseményről van szó, sok archív anyag és visszaemlékezés állt rendelkezésre az alkotók számára. Emellett sok korábbi dolgozó állt a kamerák elé, hogy elmondják a történetüket. A kétórás játékidő alatt végig sikerül fenntartani a figyelmet, a dramaturgia tudatos, a tempó kiegyensúlyozott.
A film különösen erős abban, ahogyan bemutatja az Oceangate cég belső működését. Volt dolgozók – köztük mérnökök és a merülésekért felelős szakemberek – osztják meg tapasztalataikat, s teszik ezt megdöbbentő őszinteséggel. Egyesek nyíltan beszélnek arról, hogy már évekkel korábban látták az intő jeleket, és ezért döntöttek úgy, hogy elhagyják a céget. Volt, akit be is perelt a vállalat, mert fel merte vetni a biztonsági problémákat. A dokumentumfilm egyik legmegrázóbb része, amikor az egykori alkalmazottak tüzetesen mesélnek a cégben töltött időről, hogy mennyire toxikus légkörben kellett dolgozniuk, és arról, hogyan vált egy álom rémálommá. Stockton Rush, az Oceangate vezérigazgatója egyre inkább olyan karakterként jelenik meg, akinek ambíciói, már-már rögeszméi, felülírták a józan észt és ezzel nemcsak saját, hanem mások életét is veszélybe sodorta.
A film külön fejezetet szán a tengeralattjáró fejlesztésének és a tesztelések történetének.
Látjuk, hogyan épült fel a vállalkozás az ötlettől a megvalósításig, majd hogyan omlott össze a rendszer a túlzott önbizalom és a spórolás miatt. Ilyen például az innovációnak szánt szénszálas hajótest, mely elsősorban anyagi és súlycsökkentési okokból került előtérbe, ám végül ez vezetett a tragédiához. Különösen hátborzongató visszanézni az archív felvételeket, ahol Stockton Rush mosolyogva vezeti az eszközt egy vezetéknélküli videojáték kontrollerrel, mindezt abban a tudatban, hogy néhány hónappal/évvel később ez a szerkezet már nem tér vissza a felszínre.
A film kronológiája egy ponton visszaugrik a cég alapításáig, és innen követhetjük végig Stockton Rush ambícióit, amelyek egyfajta „tengeralatti Jeff Bezos” víziójába torkolltak. Az elképzelés, hogy hírességekkel, turistákkal merüljön a Titanic roncsaihoz, eleinte úttörő ötletnek tűnt, később azonban kiderül, hogy a megfelelő biztonsági háttér és szakmai kontroll teljes hiánya súlyos következményekkel járhat.
A tragédia utáni eseményeket, a mentőcsapatokkal történő keresést és a híradások levegőtartalék visszaszámlálását különösen megrázó nézni.
Hiszen már mi tudjuk, hogy a tengeralattjáró valójában már pillanatokkal a kommunikáció megszakadása után összeroppant a mélytengeri nyomás alatt. Ez fokozza a drámaiságot, bár olykor kissé túljátszott, de összességében hatásos, nem zavaró a túldramatizált amerikai pátosz.
Hiányosság talán, hogy az áldozatokat nem igazán mutatja be,
a fedélzeten elhunyt öt személy közül csak P.H. Nargeolet-ról, a híres francia felfedezőről kapun mélyebb ismertetőt, az ő lánya is megszólal. A többi utas – köztük egy üzletember apa és fia, valamint egy milliárdos vállalkozó – szinte teljesen háttérbe szorulnak, valószínűleg jogi megfontolásokból. Ez azonban azt eredményezi, hogy a néző kevésbé tud azonosulni az áldozatokkal, és a film szinte kizárólag a cégre, illetve annak bukott vezérigazgatójára koncentrál. Míg technikailag kiváló az alkotás, az emberi történetek hiánya csökkenti az érzelmi hatást.
A dokumentumfilm erősségei közé tartozik, hogy bemutatja a nemzetközi vizsgálat eredményeit, és választ ad a legfontosabb kérdésre is: miért történt a katasztrófa? Emellett egy, az utóbbi időben egyre több kritikával illetett nagyvállalat, a Boeing is előkerül. Ugyanis a mostanság inkább hírhedt cég segített a tengeralattjáró terveiben. A cég nem biztos, hogy örül annak, hogy egy történetbe került a tengeralattjáró katasztrófával. A Boeing is most súlyos minőségellenőrzési hibák miatt került reflektorfénybe, ami nem tesz jót a cég amúgy is megtépázott reputációjának.
Összességében a Titan: Az Oceangate katasztrófa egy megrázó, informatív és sok szempontból hatásos dokumentumfilm, amely alaposan bemutatja a háttértörténetet, és kendőzetlenül tárja fel a megalománia következményeit.
A nézőben azonban hiányérzet marad, főként az áldozatok emberi oldalának elhanyagolása miatt. A film így inkább egy vállalati bukástörténet, mintsem egy emberi dráma, de abban, amit vállal, kiválóan teljesít. Egy „őrült” milliomos híres akart lenni, ez sikerült neki, mely megtekinthető a Netflix kínálatában.
A Titan: Az Oceangate katasztrófa című 2025-ös Netflix dokumentumfilm szinte elkerülhetetlen alkotás volt. A 2023-as tengeralattjáró tragédia a közvélemény figyelmét hetekre megragadta: egy modernkori katasztrófa, amelyet valós időben követhetett a világ. A film nem csupán az események kronológiáját mutatja be, hanem átfogó képet ad a háttérben húzódó okokról, a vállalati kultúráról, és arról a megalomániáról, amely végül öt ember életét követelte.
A nyitány erős: a feszült zenei aláfestés és a vágások dinamikája gyorsan berántja a nézőt.
Még akkor is, ha pontosan tudjuk, mi lesz a történet végkimenetele, a feszültségkeltés működik, ami részben annak is köszönhető, hogy egy jól dokumentált eseményről van szó, sok archív anyag és visszaemlékezés állt rendelkezésre az alkotók számára. Emellett sok korábbi dolgozó állt a kamerák elé, hogy elmondják a történetüket. A kétórás játékidő alatt végig sikerül fenntartani a figyelmet, a dramaturgia tudatos, a tempó kiegyensúlyozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
