SZEMPONT
A Rovatból

Kis János: Ha Orbánon múlik, nem engedi ki a kezéből a hatalmat

A filozófus szerint Orbán rendszere recseg-ropog, a Fideszen belül is nő az elégedetlenség. A választások sorsa, sőt az ország jövője is kérdésessé válhat.


Kis János filozófus szerint Orbán Viktor rendszere válságba került, és ez már a Fidesz politikusain is látszik. A filozófus a HVG360-nak adott interjúban beszélt arról, hogy egy liberális demokrácia újjáépítése hosszú folyamat lesz, és nem lehet azonnal visszatérni az alkotmányos jogok teljes érvényesítéséhez.

Szerinte a hatalom most nem tudja teljesen kontrollálni az eseményeket. A kormányzati bizonytalanságot mutatja az is, hogy az átláthatósági törvényt elhalasztották, mert húsz képviselő nem írta alá a javaslatot. Ilyesmire korábban nem volt példa. Kis úgy látja, a Fidesz politikusai közül egyre többen teszik fel maguknak a kérdést, hogy meddig érdemes követni Orbánt a mostani irányba.

A filozófus felvetette annak lehetőségét is, hogy ha a választási vereség veszélye túl nagy, Orbán akár szükségállapotot is bevezethet.

Ilyenkor harminc napra felfüggeszthető lenne a parlament működése, amit újabb harminc napokkal lehetne meghosszabbítani. Egy ilyen helyzet nagyon feszült lenne, szerinte akár tömegek is utcára vonulhatnának. Kis úgy fogalmazott: „Pattanásig feszült helyzet volna ez, amilyenre 1956 óta nem volt példa.”

Szerinte ilyenkor az is kérdés, hogy az erőszakszervezetek hogyan reagálnának.

„A TEK és a Készenléti Rendőrség talán a végsőkig kitart Orbán mellett. De százezer tüntetőt Budapesten és több tízezer tüntetőt a vidéki városokban ők egyedül aligha tudnak tartósan megfékezni.”

Hozzátette, hogy szükség lehetne a közrendőrökre vagy akár a hadseregre is, de nem biztos, hogy ők is feltétel nélkül teljesítenék a parancsokat. Szerinte végső soron a közvélemény fogja eldönteni, mi történik.

A HVG arról is kérdezte, biztosan megtartják-e a 2026-os választást. Kis János így válaszolt:

„Ezt ma még senki nem tudja, Orbán Viktor sem.”

Úgy látja, Magyarországon jelenleg nem demokrácia működik, hanem „pillanatnyilag még” választásos autokrácia, amelyben a hatalom megtartása a legfontosabb szempont.

A filozófus beszélt arról is, hogy ha a Tisza Párt nem indulhatna a választásokon, akkor minden ellenzéki pártnak bojkottálnia kellene azokat. Ebben az esetben csak a Fidesz és a Mi Hazánk maradna versenyben (ahogy fogalmazott: a „hazafias népfront”), ami szerinte azt jelentené, hogy „a választás látszatának is vége”.

Kis János szerint a Pride-ot a nyílt utcán kell megtartani, és nem a Kincsem parkban, ahogy azt a kormány javasolta. „A Fidesz cinikus ajánlatára, hogy rendezzék meg a Pride-ot a Kincsem-parkban, az a válasz, hogy tartson a lovin a Fidesz kihelyezett frakcióülést. A tömegvonulás helye ott van, ahol sokan látják: a nyílt utcán, a város szívében.”

Magyar Péterről is szó esett az interjúban. Kis szerint nem valószínű, hogy ő lenne a liberális demokrácia új bajnoka. Ugyanakkor nem tart attól, hogy Magyar újabb diktatúrát hozna létre. Ezt főként azzal indokolta, hogy Magyar Péter nagyon különböző nézeteket valló embereket hozott össze egy párt zászlaja alatt, akiket az Orbán-rendszer leváltásának célja köt össze.

A filozófus úgy látja, ha Magyar Péter kormányra kerül, ez a sokszínű tábor hamar széteshet, és új pártok jelenhetnek meg. Így újra kialakulhat a politikai verseny. Szerinte legkésőbb négy év múlva újra választások lesznek, és addigra Magyar Péter már nem fogja egyedül irányítani az országot.

Végül hozzátette: Magyar Péter csak akkor tud kormányozni, ha számíthat a demokratikus érzelmű választók türelmére, és azokra a pártokra is, amelyek a baloldali szavazókat képviselik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt" - mondja az Irán-szakértő
Sárközy Miklós szerint ha talpon marad az iráni rezsim, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk. Ugyanakkor az ellenzék gyenge, és a hatalom összeomlása könnyen polgárháborúhoz vezethez.


Izrael már nemcsak katonai és nukleáris létesítményeket vesz célba Iránban, bombázott már kőolajfinomítót és üzemanyagtartályokat, hétfőn pedig az állami televízió egyik épületét rombolta le Teherán központjában, miután felszólította a helyieket, hogy hagyják el a kerületet. Az irániak tömegesen menekülnek, az autóikkal szinte eltorlaszolták a fővárosból kivezető autópályákat, aminek az egyik oka, hogy sokan úgy érzik, semmiféle segítséget, tanácsot nem kapnak a kormánytól, hol és hogyan vészelhetnék át az izraeli támadásokat.

Netanjahu már az iráni rezsim lehetséges bukásáról beszél, Trump pedig hezitál aközött, hogy tárgyalóasztalnál kényszerítse az irániakat az atomprogramjuk feladására, vagy Izrael rendelkezésére bocsássa azt a bunkerromoló bombát, ami egyedül képes lehet elpusztítani Irán legfontosabb és legvédettebb nukleáris létesítményét Fordóban. Mit gondolnak az irániak az egyre hevesebb izraeli támadásról, és arról, hogy az iráni rezsim láthatóan képtelen a hatékony védezekésre? Repedezhet-e az ottani rendszer? Erről beszélgettünk Sárközy Miklós iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével.

– Masih Alinejad, az évek óta az FBI védelme alatt élő iráni aktivista üdvözölte Izrael akcióját, legalábbis a katonai és titkosszolgálati vezetők likvidálását. Ő, és más ellenzékiek abban bíznak, hogy eljött az Iszlám Köztársaság végórája. A kérdés csak az, hogy megvan-e ehhez a társadalmi bázis?

– Egy háború közepén vagyunk, amely csak három-négy napja kezdődött, de már most rendkívül drámai. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. Tény, hogy izraeli oldalról több személy ellen irányuló, drámai likvidálás történt, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kijelentsük: rendszerváltás lesz.

Az otthon élő irániak, főként a teheráni nagyvárosi lakosság most elsősorban az életéért aggódik, és nem a rendszerváltáson töri a fejét. Sokan éppen menekülnek a városból.

Ha a rendszerváltás kérdését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy inkább az emigrációban élő, főként jómódú irániak között jelenik meg ez a gondolat, akik nyugatiasabb, kevésbé vallásos életre vágynak. Otthon is sokan elégedetlenek, anyagi vagy ideológiai okokból, de paradox módon az elmúlt napokban, a rájuk mért támadások hatására, amelyeket sokan nem a rendszer, hanem az országuk elleni támadásként értelmeznek, mégis összezártak a rezsimmel. Amikor városi célpontokat, például olajtározókat, gáztartályokat, vízvezetékeket bombáznak, azt már inkább a lakosság megfélemlítésének, terrorizálásának élik meg. Ez pedig szolidaritást vált ki.

Sokan nem a rezsimet, hanem Iráni nemzeti identitásukat érzik megtámadva.

Emiatt is korainak érzem, hogy rendszerváltásról beszéljünk.

– Az ottani nők azért biztosan nem hívei az Iszlám Köztársaságnak...

– Ezt így ebben a formában nem merném kijelenteni, szerintem ez túl sommás megközelítés. A városi, fiatal, értelmiségi nőkre ez nyilván igaz lehet, de Iránban nagyon sokféle társadalmi réteg él: város és vidék, vallásos és kevésbé vallásos, különböző etnikai csoportok. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szankciók és a teokratikus szabályok sokaknak nem tetszenek. De ma reggel például láttam egy videót, amelyben egy csador és fejkendő nélküli fiatal nő, valószínűleg vidékről, követeli, hogy bombázzák Izraelt. Paradox helyzet:

egy emancipált nő, aki nem szereti a kendőt, most mégis a rendszer mellett áll, mert úgy érzi, hazáját támadják.

Ez mutatja a helyzet bonyolultságát.

– A számunkra anakronisztikusnak tűnő teokratikus rendszernek vannak még Iránban tartalékai?

– Irán egy nagyon sokszínű társadalom, sok etnikumból tevődik össze, és ugyanakkor egy nagyon modern társadalom is. Tehát egy olyan autoriter, teokratikus rendszerről van szó, amely legalább annyira sok lehetőséget is biztosít a lakosságnak. A Közel-Kelet egyik legmodernizáltabb, informatikailag legfejlettebb országáról van szó.

– Szabad az információáramlás?

– Nem egy nyugati liberális demokráciáról beszélünk, tehát nyilván vannak korlátozások. De az emberek többsége, különösen a fiatalok, technikailag meg tudják kerülni ezeket. VPN programok használatával pillanatok alatt bejutnak a letiltott oldalakra. Még a politikusok is jelen vannak az elvileg tiltott Facebookon. Irán ebben sem hasonlítható Észak-Koreához vagy Szomáliához.

Az országban hatalmas egyetemi rendszer működik. A diákok 60 százaléka nő, az egyetemi oktatók 40 százaléka nő.

Az elnyomás vagy a nők jogainak a korlátozása az inkább abban érhető tetten, hogy a városokban élő, tanult lányok, vagy diplomás nők inkább egy nyugati típusú életmód után álmodoznak. Ahhoz képest azonban, ahonnan jöttek, nagyon sok minden változott. 1979-ben a lakosságnak még 70%-a volt vidéki, falusi, és csak 30 százaléka volt városlakó, most fordított az arány. A 15 milliós Teherán nagyobb város lett mára, mint New York. A problémák is ebből adódnak, hogy a drámai társadalmi változások nyomán már nem lehet az 1979-ben megfogalmazott archaikus, teokratikus módszerekkel kordában tartani a társadalmat. Az történt, hogy az addig egyetemi oktatáshoz nem jutó falusi, mélyen vallásos, archaikus közösségek felbomlottak, mert a gyerekek elkezdtek egyetemre járni.

– Tehát az Iszlám Köztársaság ezzel a modernizációval a saját hatalmát ásta alá.

– Nem modellezték ezt le szerintem. Volt egy nagy lelkesedés, hogy mindenki járjon egyetemre, és felépítettek egy olyan rendszert, amiben szinte mindenkinek van esélye diplomát szerezni.

– Az ország legfőbb vezetői érzik ezt a problémát? Tettek kísérletet valamilyen reformra annak érdekében, hogy fenntartható maradjon az Iszlám Köztársaság?

– A probléma az, hogy az iráni elit még mindig nagyrészt azokból áll, akik 1979-ben kerültek hatalomra.

Nem volt generációváltás Iránban. A vezető posztokon még mindig olyan emberek vannak, akik 1979-ben is már érett férfiként vettek részt a forradalomban, akkor sem voltak alacsony rangú káderek.

Ráadásul Iránnak eléggé összetett és bonyolult a politikai rendszere, amelyben egy papi rend van fölül a legfelsőbb vezetővel, meg a szakértők gyűlésével, és az Őrök tanácsával, majd annak van alárendelve az elnök, a kormány, meg a parlament. Ez egy bonyolult, sakktáblaszerű döntéshozatali rendszer, ahol egy-egy változást csak brutális erővel lehetne végigvinni.

Az elit idős, és mindenki kénytelen elfogadni a 1979-es forradalom narratíváját. De ez az elit nem homogén. Vannak radikálisan nyugatellenesek, mérsékelt reformerek, és pragmatikus politikai körök is.

Az elit egy része liberálisabb értelmezést képvisel, ilyen volt Hatami vagy Rouhani, mások viszont ultrakonzervatívak, például Ahmadinezsád vagy Raiszi. És ne felejtsük el a papságot sem, amelynek élén Ali Hamenei áll, aki 86 éves, és gyakorlatilag teljhatalmú vezető. Emellett ott van a Forradalmi Gárda is, amiely állam az államban, saját hadsereggel. Ha Iránban tárgyal valaki, tudnia kell, hogy a kormány, a Forradalmi Gárda vagy valamelyik vallási alapítvány embereivel van-e dolga. Három külön hatalmi központ van egy országon belül.

– Ha a háborús csapások a társadalmat pszichológiai értelemben össze is rántották valamelyest, a legfőbb parancsnokok és atomtudósok megölése morálisan és politikailag is komoly csapás lehet. Vezethet ez bizalmi válsághoz?

– Erről még nem tudok biztosat mondani, hiszen csak három-négy napja tartanak az események. Egyetértek abban, hogy valamilyen változást kikényszerítenek a történések. Az izraeliek erősen megráncigálták az iráni kormányrudat, kérdés, meddig akarják ezt.

A rendszer, ha talpon marad, kénytelen lesz újragondolni az 1979-es alapokat. Az Izrael-ellenességet például fel kellene adniuk,

mert amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt.

– De vajon képes ekkora váltásra az 1979-es garnitúra?

– Egyelőre nem látni alternatívát.

– Az iráni sah fia, Reza Pahlavi felszólította az irániakat, hogy szakítsanak az Iszlám Köztársasággal. Ennek lehet bármi jelentősége?

– A sah fia 1978-ban járt utoljára Iránban, akkor 17 éves volt. Azóta, vagyis közel 50 éve az Egyesült Államokban él, jómódban. Emigráns monarchista mozgalmat vezetett, de nem fedi le az iráni emigráns ellenzéket. Egyáltalán nem biztos, hogy iráni ellenzék a sah visszatérését akarja. Ő leginkább egy protestfigura. Vannak, akik csak azért állnak mellé, mert a rendszerrel szembeni dühüket így fejezik ki, akár úgy, hogy a mobiltelefonjukon Reza Pahlavi a háttér. Hogy a trónörökös adott esetben kikre támaszkodna, milyen kormányzati előképzettséggel, az már kérdés. Az izraeli média maximálisan mögötte áll, hiszen a sah idejében Irán és Izrael szoros szövetségesek voltak.

De ha valaki izraeli vagy amerikai katonai háttérrel tér vissza Iránba, az az iráni történelem ismeretében inkább riasztó, mint vonzó az irániak számára.

Az gondolom, ezt még korai elemezni. Lehet, hogy egy-két hét múlva már mást mondanék, de most úgy látom, hogy ha valami elmozdul, az akár egy véres polgárháborút is jelenthet.

– Mi a helyzet az iráni ellenzék többi részével?

– Az iráni ellenzék nagyon töredezett, egymással is vitában álló csoportokból áll. Nem látok nagy ellenzéki megmozdulásokat. Nyilván elhangzanak ilyen vágyálmok, de napi szinten, óránként figyelem az iráni sajtót, és egyelőre nem látni ilyet. És minél véresebb ez az egész, annál nehezebb lesz valakit külföldről visszahívni vezetőnek. És mivel nincs erős egységes ellenzék, félő, hogy amennyiben mégis összeomlana a rendszer, újabb frakcióharcok és esetleg polgárháború következne.

– Tehát, ha jól értem, Iránban van egy főként fiatalokból álló, városi, angolul jól beszélő, nyugati orientációjú értelmiség, de ezek szerint ők nem elégségesek egy változáshoz?

– Az iráni városi fiatalok hangja nyilvánvalóan erős volt az elmúlt 3-4 évben a Mahsza Amini gyilkosság utáni tiltakozások idején. De nem felejthetjük el, hogy van egy réteg, amely a jelenlegi rendszernek köszönheti, hogy gyermeke iskolába vagy egyetemre járhat, van lakása, ingyenes orvosi ellátása, sőt, élelmiszerhez is támogatással jut. A lakosság minimum felét gyakorlatilag az állam eteti. A kenyér, a rizs, a tojás, a paradicsom, a csirkehús óriási dotációval kapható, és ezt a rendszerhez lojális, egyszerűbb emberek tömegeinek a túlélését adja.

Ha a rezsim azt mondja, hogy veszélyben van a ti havi ingyen kenyeretek, vizetek, vagy csirkehúsotok, akkor földindulás lesz.

Ez nagyon is valós fenyegetés számukra. Ugyanakkor ez a réteg csendes, nem beszél angolul, nem szerepel a nyugati médiában, viszont fontos bázisa a rendszernek. Tehát a helyzet összetett, nem lehet kizárólag a jól látható, hangos ellenzéki hangok alapján megítélni.

– Izrael azzal indokolta a támadását, hogy Irán a 24. órában van ahhoz, hogy működő atomfegyvert állítson elő. Van rá esély, hogy a csapásokkal leállítsák az iráni atomprogramot?

– Az iráni atomprogram már az 1950-es évektől létezik, még a sah idején kezdték el. 1973-ban indult a busehri atomerőmű építése. Ha most szét is bombáznak valamit, egy-két év alatt újjá lehet építeni. A szakértői konszenzus az, hogy az iráni atomprogramot teljesen felszámolni nem lehet. Ráadásul mai hír, hogy Irán fontolgatja kilépését az atomsorompó-egyezményből. Ha ez megtörténik, Irán teljes szabadságot kap az atomfegyver előállításához. Az izraeliek valószínűleg azt remélik, hogy a háborús nyomás alatt létrejön egy demokratikus, nyugatbarát iráni rezsim.

De elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, amelyben egy még radikálisabb, ultrakonzervatív, nyugatellenes rendszer kerül hatalomra, amely azonnal atomfegyver-kísérletbe kezd. Ez az egész helyzet egy orosz rulett, és rendkívül veszélyes.

Jelenleg Iránban vallási tilalom van érvényben az atomfegyver előállítására, de az is szóba került már, hogy ezt a fatvát hatályon kívül helyezik. Sokak szerint az iráni rendszer jövőjét egyedül az atomhatalmi státusz biztosíthatná.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
37 órás utat tettek meg, a fél világot körberepülték az amerikai B-2-es lopakodó bombázók, hogy megsemmisítsék Irán legjobban őrzött nukleáris létesítményeit
Először vetették be a GBU-57 bunkerromboló bombákat, de hogy mekkora sikerrel jártak, egyelőre nem tudni. A támadás előtt nem sokkal a műholdak egy hosszú teherautókonvojt mutattak a legfontosabb iráni nukleáris létesítmény bejárata előtt, ami azt jelzi, az irániak valamire készültek.


Az amerikai hadsereg hat B-2-es lopakodó bombázója Missouri államból indult útnak, és közel 37 órát tettek meg megállás nélkül, hogy csapást mérjenek Irán legfontosabb nukleáris létesítményeire. Az amerikai tisztviselők elmondása szerint a bombázók 12 darab, egyenként 13 600 kilogrammos bunkerromboló bombát dobtak le a Fordóban található föld alatti létesítményre, miközben tengeralattjárókról 30 Tomahawk rakétát indítottak a Natanz és az Iszfahán ellen közelében található célpontok ellen.

Élesben először vetették be a GBU-57 Massive Ordnance Penetratort, az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legpusztítóbb nem nukleáris bunkerromboló bombáját.

A fegyver akár 61 méter mélyre is képes behatolni a megerősített föld alatti létesítményekbe, például a betonbunkerbe vagy egy hegy gyomrába, mielőtt felrobban. Mivel a fordói urándúsító létesítmény a hírszerzés szerint ennél is mélyebben volt, egymás után több bombát is ledobtak, így minden egyes robbantással egyre mélyebbre fúródhatott a következő bomba.

Az ENSZ nukleáris megfigyelő szervezete közölte, hogy az amerikai támadás után nem észlelt növekedést a három iráni nukleáris létesítmény környezetében a sugárzási szintben, de hozzátették, hogy tovább vizsgálják a helyzetet.

Hogy az amerikaiak milyen sikerrel jártak, azt egyelőre nem tudni, bár Donald Trump azt mondta, a létesítmények „teljesen és maradéktalanul megsemmisültek”.

Fordóban az irániak több ezer modern centrifugát halmoztak fel, amelyek kulcsszerepet játszanak abban, hogy elérjék a fegyverminőségű, 90 százalékos vagy annál magasabb urándúsítottságot. 2023 márciusában a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség bejelentette, hogy a létesítményben 83,7 százalékos tisztaságú uránt találtak. Ugyanakkor az amerikai hírszerzés információi szerint Irán legfőbb vallási vezetője egyelőre nem adta ki a parancsot egy atombomba elkészítésére. Az Egyesült Államokban még a republikánusokat is megosztotta a beavatkozás ötlete, amit Izrael az elmúlt napokban egyre inkább sürgetett. A fordói létesítmény elpusztításához ugyanis kizárólag az amerikaiaknak volt megfelelő erősségű bombájuk, illetve olyan repülőjük, amely a fegyvert célba juttathatja. Trump kezdetben megpróbálta tárgyalásokra bírni az irániakat, de később már lehetségesnek nevezte a támadást, igaz, arról beszélt, hogy két hetet vár a döntéssel.

A szombat éjszakai bombázás így váratlanul érhette Iránt.

Trump teljes sikerről szóló beszámolójával kapcsolatban azonban kérdéseket vet fel, hogy a Maxar Technologies nevű műholdtechnológiai vállalat az amerikai csapásokat megelőző három napban szokatlan tevékenységet figyelt meg Fordónál. A műholdképek tanulsága szerint június 19-én az irániak 16 teherautót, valamint buldózereket sorakoztattak fel a bejáratként szolgáló alagutak előtt. Másnap ezek északnyugat felé elhagyták a telephelyet. A londoni Open Source Centre elemzése szerint elképzelhető, hogy Irán esetleg egy csapásra készítette fel a létesítményt.

Emellett az iráni Atomenergia Szervezet vezetője, Mohammad Eslami június 12-én arról beszélt, hogy van egy új létesítményük is, amely „teljesen elkészült, és biztonságos, sebezhetetlen helyen található.”

Eslami szerint „amint a centrifugák telepítése és üzembe helyezése befejeződik, megkezdődik a dúsítás.” A nyugati hírszerző szolgálatok egyelőre nem erősítették meg Eslami állításait. David Albright biztonságpolitikai szakértő a New York Times-nak azt mondta, az új létesítmény valószínűleg Natanz-tól délre, a Kuh-e Kolang Gaz La nevű hegy alatt található, amely közel 1600 méterrel van a tengerszint felett – így majdnem 800 méterrel magasabb, mint a Fordót rejtő hegy. Az irániak oda a legújabb centrifugákat akarták telepíteni, amellyel három hónapon belül elegendő nagy tisztaságú uránt tudnának előállítani 19 nukleáris fegyverhez. Kérdés, hogy a projekttel meddig jutottak.

Az amerikai támadás után az irániak bejelentették, hogy válaszcsapásokra készülnek. A Forradalmi Gárda korábbi főparancsnoka, Mohszen Rezaei tábornok, aki tagja Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának, néhány órával a támadás előtt az állami televízióban figyelmeztetett: ha Trump belép a háborúba, Irán csapást mér a térségben található amerikai katonai bázisokra, tengeri aknákat robbant fel a Perzsa-öbölben, és lépéseket tesz a Hormuzi-szoros lezárására.

Utóbbival Irán súlyos károkat okozhat a globális energiaellátásban. A Hormuzi-szoroson keresztük ugyanis naponta körülbelül 20 millió hordó nyersolaj és olajtermék halad át.

A tankerhajók egy nagyjából tíz kilométer széles folyosót használnak, ami nem sokkal szélesebb, mint a Balaton. Itt jut át a világon felhasznált cseppfolyós gáz harmada, és az olaj negyede.

A folyosót amerikai hadihajók védik, de az elaknásítását csak nehezen tudnák megakadályozni. Amerikának közben arra is fel kell készülnie, hogy közvetlen támadás érheti a térségben állomásozó 40 ezer katonáját. Az általuk használt bázisok mind az iráni rakéták hatósugarában vannak.

Iránnak ugyanakkor nagyon meg kell fontolnia, hogyan válaszol. Ha megtorolja az Egyesült Államok akcióhát, egy nagy háborút kockáztat, amely akár a rezsim összeomlásához is vezethet. Ha viszont semmit sem tesz, akkor oda a tekintélye. A legyengült haderejű, nukláris fejlesztések nélkül maradt ország érdekérvényesítő képessége a töredékére csökkenhet a térségben.

De sokat kockáztat Donald Trump is. Választási ígéretei ellenére egy újabb háborúba vezette Amerikát, aminek a következményeit egyelőre nehéz felmérni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Molnár Áron Novák Katalinnak: Az mennyire inkorrekt, hogy a kegyelmi botrány eltussolása után a mai napig havi 6 millió forintot kapsz az adófizetői forintjainkból?
A volt köztársasági elnök temesvári szereplése után a színész kemény kérdéseket tett fel videóüzenetben. A kegyelmi ügy is újra előkerült.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 19.



A temesvári értelmiségi kör kedd esti rendezvényén szokatlanul nagy érdeklődés övezte a meghívott vendéget, Novák Katalint. A volt köztársasági elnök először beszélt nyilvánosan közéleti kérdésekről és saját államfői időszakáról azóta, hogy tavaly februárban lemondott tisztségéről.

Az elmúlt időszakot így jellemezte: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.” Amikor arról kérdezték a beszélgetés során, hogy mi volt a legnehezebb feladat a hivatali ideje alatt, ironikusan úgy fogalmazott: a kegyelmi jog gyakorlása.

A beszélgetés után a 444 stábja próbált kérdéseket feltenni neki az utcán, ám Novák nem adott konkrét válaszokat.

A felvétel nyomán Molnár Áron, a noÁr mozgalom alapítója saját videóban szólította meg a volt államfőt, vette észre a 24.hu. Ebben több kérdést is feltett Novák Katalinnak:

„Biztos pokoli volt látni, ahogy elvették a tanárok sztrájkjogát. Ahogy a diákokat beidézték a rendőrségre, mert kiálltak a szabad oktatásért. Pokoli lehetett látni, ahogy a kórházakban állnak le a műtétek. Hogy a külögyminisztérium élén Szijjártó Péterrel hogyan próbálja eltussolni, hogy orosz hekkerek feltörték a szervereket. És pokoli lehetett látni a NER gazdagodását, miközben Magyarország az EU legszegényebb országává vált. Erre gondoltál, ugye?”

A színész a kegyelmi ügyet is szóba hozta, amely végül Novák lemondásához vezetett.

„Azért nekünk, magyaroknak lenne kérdésünk: kinek a kérésére, unszolására adtál kegyelmet egy pedofil segítőjének, K. Endrének?” – tette fel a kérdést.

Molnár reagált arra is, hogy Novák a 444-es újságírót inkorrektnek nevezte:

„Az inkorrektséget én sem szeretem. Az mennyire inkorrekt, hogy miután eltussoltátok a kegyelmi botrányt, mai napig havi 6 millió forintot kapsz az adófizetői forintjainkból?”

Végül Varga Judit nevét is megemlítette, aki asztalosként képzeli el a jövőjét, és arra utalt, hogy szerinte Nováknak is érdemes lenne más útra lépnie.

„Követhetnéd barátnéd, Varga Judit példáját, és választhatnál rendes szakmát. Asztalosként készíthetnétek közös asztalt, ahová leültök közösen, szembenéztek a bűneitekkel, és közösen számot adtok róla. Az asztalhoz fát az erdőből tudtok szerezni. Tudod, melyik erdőből…” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor a Pride betiltásáról: Amikor a hatalom a rendőrségen keresztül jogászkodik, annak általában nincs jó vége
A politikai elemző szerint rossz vége lehet annak, ha a hatalom tiltások mögé bújik. Két képpel is üzent: az egyiken Orbán emlékei, a másikon a Pride-ot tiltó határozat szerepel.
F. O. - szmo.hu
2025. június 19.



Török Gábor politikai elemző a Facebookon reagált a rendőrség döntésére, amely betiltotta a Budapest Pride-ot. Bejegyzésében azt írta: „Egy pillanatra sem keverném össze, említeném egy lapon a Fidesz megalakítását és a Pride megtartását. Csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor egy hatalom – a rendőrségen keresztül – elkezd jogászkodni és tiltani, az általában nem szokott nagyon sikeres lenni.”

A poszthoz két képet is csatolt. Az egyiken Debreczeni József Orbán Viktorról szóló könyvének egy oldala látható. A szövegben

a miniszterelnök arról ír, hogy a Fidesz megalapítása után a rendőrség kihallgatásra vitte, miután ifjúsági szervezetüket illegálisnak minősítették, holott az „alkotmányos alapokon áll”.

A másik képen a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki határozatának egy részlete olvasható, amelyben betiltják a Pride-ot.

Korábban Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be, hogy a főváros a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen rendezné meg az eseményt, amelynek hivatalos neve Budapest Büszkeség lenne. Bár a videó címében Karácsony is Pride-ként említette a rendezvényt, a rendőrségnek írt levelében azt írta, ez „nem Pride”. Kiemelte: „célja pusztán az, hogy a nemzet fővárosa szabad”, valamint azt is, hogy „sem kamionok, sem táncosok nem lesznek, a szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”.

A BRFK közölte, hogy a bejelentést a gyülekezési törvény alapján bírálják el. A csütörtöki határozatban a rendőrség végül betiltotta a rendezvényt.

Karácsony Gergely szerint a döntés értelmezhetetlen, mivel a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »