SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Peller Mariann műsorvezetésével folytatódik a 20 perc őszintén hazugságvizsgálós videósorozatunk

Mutatjuk a szereplőket és a műsor előzetesét!


A Femcafe együttműködésében készült 20 perc őszintén című online televíziós műsorunk első és második évada is hatalmas sikerrel futott a Youtube oldalunkon. Az évadok mára már több milliós nézettségnél járnak és olyan sztárokat kötöttünk poligráfra benne, mint Scherer Péter, Szabó Győző, Lovas Rozi, Osvárt Andrea, Tóth Andi, Dér Heni, Kulcsár Edina, Rubint Réka, Oroszlán Szonja, Mucsi Zoltán, Szabó Simon és Gáspár Laci! Az eddigi részeket ide kattintva nézheted meg, Spotifyon pedig ide kattintva hallható.

Mivel azt tapasztaltuk, hogy a formátum nagyon népszerű, idén új műsorvezetővel és új szereplőkkel folytatjuk!

Peller Mariann számára is premier ez az évad, most először ül ő a „20 perc őszintén” műsorvezetői székében: „Izgalmas feladat számomra, hogy ebben a műsorban, a hazugságvizsgálat után van lehetőségem beszélgetni a vendégekkel. Látszik rajtuk, hogy érdekli őket az eredmény, és mindig izgatottan, a dolgot teljesen komolyan véve állnak ehhez az önként vállalt ’kísérlethez’.”

Mariann azt is hozzáteszi, hogy számára az különösen izgalmas ebben a formátumban, hogy sok esetben maguk az alanyok sem tudják, hogy bizonyos válaszokkal kapcsolatban esetleg máshogyan éreznek, de például a légzésük elárulja őket. Mariann szerint az pedig mindig egyértelműen látszik, ha egy téma igazán fontos az interjúalanyoknak, még akkor is, ha ezt ők maguk nem is mondják ki.

Érdemes tehát figyelemmel kísérni a részeket, harmadik évadunk május 4-én indul és olyan sztárokat láthatsz benne poligráfra kötve, mint

G.w.M., Simon Kornél, Forstner Csenge és Farkas Timi!

A sztárok pályájukkal, személyiségükkel, életmódjukkal, szokásaikkal, bizonyos dolgokról alkotott véleményükkel kapcsolatos kérdéseket kapnak! Ha te is kíváncsi vagy arra, hogy mit válaszolnak akkor kövesd csütörtökönként megjelenő videósorozatunkat YouTube-csatornánkon!

VIDEÓ: Sztárok hazugságvizsgálón - május 4-től, csütörtökönként

A műsor támogatója az Apenta. Íz. Extrákkal.

A műsor támogatója a GLS Hungary. Csomagfeladás- és átvétel a szokásaidhoz igazodva.

A műsor támogatójaként a GLS Hungary a vásárlásban és a szállításban megvalósuló kommunikáció és kapcsolattartás segítője. Az online vásárlások gyakoriságának növekedésével is egyre fontosabb szerepet kapnak a csomaglogisztikai szolgáltatók, hiszen egyre több és változatos igényeknek kell megfelelniük. Éppen ezért az elmúlt években a klasszikus házhozszállítás mellett megjelentek a csomagpontok és a csomagautomaták, amelyek még nagyobb rugalmasságot biztosítanak a küldemények átvételére és feladására. A GLS Hungary országszerte már több mint 2000 átadópontot üzemeltet annak érdekében, hogy minél több ember számára elérhetővé tegye rugalmas szolgáltatásait. A pontos helyszínek megtalálhatók a GLS csomagpont kereső oldalán.
Röviden a műsorról:A műsorban egy rövid bemelegítő beszélgetés után az alanyok egy szakértői hazugságvizsgálaton vesznek részt. Pályájukkal, személyiségükkel, életmódjukkal, szokásaikkal, bizonyos dolgokról alkotott véleményükkel kapcsolatos kérdéseket kapnak, amelyek kihívást jelentenek, de olykor meg is nevettetik őket. Ezután azt is megtudhatják, milyen eredménnyel zárult a vizsgálat: a műsorvezetővel, Peller Mariannal beszélik át, hol jelzett kilengést a műszer, és vajon mi lehet ennek a hátterében.

A beszélgetések felvételére egy valódi hazugságvizsgáló helyiségben került sor a Carrier Kft. irodájában, egy tapasztalt poligráfos szakember irányításával. Ez a cég 20 éve, Magyarországon elsőként szerzett engedélyt poligráfos készülékek használatára, vezető szakértőjük 40 éves pályafutása során már több mint 10.000 bűnügyi és civil vizsgálatot végzett.

A műsor gyártója a P&A Productions. Az alkotók biztosak benne, hogy sok olyan sztorival szolgálhatnak a nézőknek, ami először itt a műsorban hangzik el, és remélik, hogy a közönség is szívesen válik az őszinte feltárulkozások szemtanújává.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.


Pataky Attila keményen beleszállt Azahriah-ba, aki nemrég azzal a kijelentésével keveredett botrányba, miszerint már csak a visszamaradott véglények szavaznak a Fideszre.

„Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen! Amikor legutóbb brutális stílusban a diktatúráról és a szabadság fogalmáról halandzsázott a színpadon, már akkor látszott, hogy vagy ennyire ostoba, vagy olyannyira morálisan elsüllyedt ember, aki menetel a vég felé”

– mondta a Borsnak az Edda frontembere, aki úgy látja, az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Pataky azt mondja, Azahriah nem tanulta meg történelemórán, hogy mi a különbség szabadság és diktatúra között. Szerinte az, hogy az énekes három stadiont megtölt, szabadon beszélhet, „drogba és a halálba” taszíthatja a fiatalokat, és közben 800 millió forintot kereshet, azt mutatja, hogy nincs itt semmilyen diktatúra.

„Diktatúrában te nemhogy stadiont nem játszhatnál, hanem öt méterrel a föld alatt, egy cellában félholtra verve várnád, hogy fel tudj kelni a földről. Ez a diktatúra! Öcsi, neked fogalmad sincs, mekkora szabadságban élsz, amiért ezrek ontották a vérüket! Állj meg, haver! A pénzeddel és a saját életeddel azt teszel, amit akarsz, de hagyd békén a fiatalokat!”

– mondta Pataky.

Az énekes arról is beszélt, hogy ha mindez nem tetszik Azahriah-nak, akkor „a Gyurcsány és Magyar Péter mesterekre hallgatva irány Nyugat, a szabadság világába, ahol várnak a migránsok és bigámok”.

Patakynak Azahriah zenéjéről sem volt jó véleménye. Azt mondta, sosem ájult el tőle, mert érthetetlen halandzsa. Szerinte Azahriah keveri az arabot a cigányzenével, hol angolul, hol magyarul énekel, és ezek a témák nem odavalók, sőt sehova. Úgy látja, nem kell receptet adni a fiataloknak arra, hogyan térjenek le a jó útról, még akkor sem, ha Nyugatról ezt tolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Norbi sommás véleménye Ukrajnáról: Ha ezeket felveszik az unióba, jobb, ha most keresünk egy másik kontinenst!
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.


Bár már vége a VOKS2025 kampánynak, amikor a fideszes celebvilág színe-javát befogták Ukrajna EU-csatlakozása ellen kampányolni, Schobert Norbert még két héttel később is felemelte a szavát a háború sújtotta ország integrációja ellen – szúrta ki a 24.hu.

A fitneszgurut most a Kárpátaján – a Mandiner információi szerint kényszersorozás miatt – meghalt magyar férfi esete paprikázta fel. (Igaz, ő a hírt a Borsonline-ról osztotta meg.)

„Hogy lehet valakit erőszakkal toborozni ma Európában? Egy 45 éves, többgyerekes családapát? Aki nem akar harcolni és meghalni felsőbb politikai érdekért?” – teszi fel a kérdést. Majd mondanivalóját megtámogatja néhány közkedvelt konteóval is: „A több mint 150 milliárd euró fegyversegélyt lenyúlják, eladják Afrikának. Itt a korrupt Zelenszkíj[sic!], akinek több tízmillió dolláros háza van az Usa-ban. Nem tud akkora zsoldot fizetni a katonáinak, hogy elgondolkodjanak a kockázaton?”

Posztja végére le is vonja a tanulságot:

„Ha ezeket felveszik az Únióba, jobb ha most keresünk egy másik kontinenst! Ez a véleményem. Lehet osztani! Engem!”

Később kommentben az oroszok támadására figyelmeztető hozzászólásra írt válaszában hozzáteszi: „[Zelenszkij] Egyezzen meg. Kössön békét! Mondjon le!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »