SZTÁRVILÁG
A Blikk információi szerint Milák Kristóf szinte mindenkit kizárt az életéből. A visszavonultsága mögött szerelmi csalódás és mentális kimerültség is állhat.
SZTÁRVILÁG
A zenész visszatekintett korábbi kapcsolatára is, amely Balin ért véget. Azt mondja, nem fél az egyedülléttől, de vágyik valakire, akivel összekötheti az életét.
SZTÁRVILÁG
Amikor a Deadpool készítője nekiáll egy animációs sci-fi/horror/fantasy antológiát készíteni, arra azért oda kell figyelni! A Netflix pedig adott egy rakat pénzt szinkronszínészekre és remek grafikusokra is.
SZTÁRVILÁG
A szívgyengeséghez vezető állapot halálozási aránya magasabb a férfiaknál, különösen, ha testi stressz váltja ki. A kutatók hormonális okokat is vizsgálnak.
SZTÁRVILÁG
A fiatal énekesnő márciusban mutatta meg új párját a közösségi oldalain, de eddig még nem beszélt a kapcsolatukról.
SZTÁRVILÁG
Ismét a természetbe látogatott, ismét a kedvesével, aki azonban már nem Vogel Evelin, mint a tavalyi ünnepkor.
SZTÁRVILÁG
Horváth Gréta évekig kereste önmagát a válása után, de ma már boldogabb, mint valaha. Új párja mindenben mellette áll, még a vállalkozásaiban is segíti őt.
SZTÁRVILÁG
A Blikk derített ki néhány információt a rejtélyes Iliről, akit Magyar korábban nélkülözhetetlen asszisztenseként definiált.
SZTÁRVILÁG
Már korábban is posztolt közös fotót új párjával a Tisza Párt elnöke, igaz, akkor még csak a munkatársaként hivatkozott rá.
SZTÁRVILÁG
A Tisza Párt elnöke a propagandának is üzent, amikor egy közös fotót osztott meg új párjával.
SZTÁRVILÁG
Újra szerelmes Trap kapitány! Az egykori Sztárban sztár leszek! versenyző, Bányai Noémi rabolta el a szívét. A friss kapcsolatról a rapper közösségi oldalán adott hírt.
SZTÁRVILÁG
Az alkoholproblémákkal küzdő színész közös fotót is megosztott Dorinával, akit születésnapja alkalmából köszöntött fel a közösségi médiában.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő arról is beszélt, hogy hamar véget vetett a rossz kapcsolatnak. Luca és Berci azt is elárulták, hogyan alakult ki köztük a szerelem.
SZTÁRVILÁG
„Ismertem korábban, de nagyon nem volt szimpatikus” - Újra szerelmes a Házasság első látásra sztárja
Gál Bogi korábban nem kedvelte mostani párját, de minden megváltozott. Három hónapja szerelmes, és úgy érzi, végre rátalált arra, akit mindig is keresett.
SZTÁRVILÁG
A légtornász élete hatalmas fordulatot vett, amikor kisfia féléves korában úgy döntött, egyedül folytatja. Azóta voltak kapcsolatai, de rájött, hogy először önmagában kell rendet tennie, mielőtt újra megnyílna a szerelemnek.
SZTÁRVILÁG
Szolnoki Szabolcs azt elismerte, hogy együtt jelentek meg egy étteremben, majd egy sejtelmes mondattal válaszolt.
SZTÁRVILÁG
Közeleg a szerelmesek ünnepe. Lepd meg magatokat valami igazán egyedülálló programmal! Válogass ajánlónkból.
Népszerű
Ajánljuk