HÍREK
A fiatal nő éppen a családjával kempingezett, amikor a víz elsodorta a sátrát. A hozzátartozók sorsáról egyelőre semmit sem tudni.
HÍREK
A férfi teste tele volt égési sérülésekkel, mégis a bátyja után kutatott a lángoló roncsok között. A tragédia 270 életet követelt, köztük 14 helyi lakosét is.
HÍREK
A baleset egyetlen túlélőjének rokonai pedig azt mesélték el, hogyan értesültek arról, hogy a férfi gépe lezuhant. A gép egyik fekete dobozát már megtalálták.
HÍREK
A 11 éves repülőgépről kiderült, hogy a múlt évben hétszáz alkalommal is repült. A cég tulajdonosai közölték, hogy repülésbiztonsági szakemberek érkeznek a helyszínre, és részt vesznek a baleset körülményeinek feltárásában.
HÍREK
A férfi a testvérével utazott volna Londonba, a családjukat látogatták meg Indiában. Egyik rokona azt is elárulta, hogy már tudtak beszélni a túlélővel.
HÍREK
A túlélő a 11A ülésen foglalt helyet. Az utaslista alapján pedig az is kiderült, hogy azon az ülésen a brit nemzetiségű, 40 éves Vishwash Kumar Ramesh ült. A férfi azt is elmondta, mire emlékszik a balesetből.
HÍREK
A katasztrófának mindössze két túlélője van, a legfrissebb értesülések szerint 177-en meghaltak. A hatóságok folyamatosan dolgoznak a roncs mellett, a rokonok pedig megtörten várnak az újabb hírekre.
HÍREK
Viharos időjárás nehezítette a munkájukat, de az akció érzelmileg is nehéz volt számukra. A nőt kimentették, a férfinek viszont már csak a holttestét találták meg.
HÍREK
Éppen hazafelé tartott, amikor Rijekától nem messze egy friss karambolba futott bele. Ő értesítette a mentőket.
HÍREK
A balesetet szenvedett fiatalok barátja is csatlakozott a keresőkhöz, egész nap a vízen volt. Őt is hívták a buliba, de egy családi esemény miatt nem tudott velük tartani.
HÍREK
Több száz ismeretlen búcsúztatta a magyar származású holokauszttúlélőt, akinek nem lehettek gyerekei
A dédunokaöccse a közösségi médiában kérte arra az embereket, hogy menjenek el a koncentrációs tábort megjárt asszony temetésére, mert már minden rokona meghalt.
HÍREK
A dél-afrikai busz egy hídról zuhant be egy szakadékba. A mentési munkálatok éjszakába nyúlóan zajlottak. 45 ember halt meg.
HÍREK
A szerda esti esemény a Hagyományok Házában lesz, ahol a világzene, énekelt versek, régi zene és egyéb műfajok ismert előadói lépnek fel.
HÍREK
Szelmának egy kérdése volt a fiúkhoz: megfordult-e a fejükben, hogy feladják, és nem fogják őt megmenteni?
Népszerű
Ajánljuk