FELFEDEZŐ
A Rovatból

Saját bőrére lett allergiás a terhessége idején egy amerikai nő, az egész testét vörös hólyagok lepték el

Bár már több mint tíz éve szült, a ritka bőrbetegség a mai napig jelentkezik nála enyhébb formában hormonális változás vagy túl sok stressz esetén.


Ritka bőrrendellenesség alakult ki egy amerikai nőnél a várandóssága alatt: gyakorlatilag allergiás lett a saját bőrére - számolt be róla a Metro.

Ashton Brown a harmadik trimesztere kezdetén vette először észre magán a tüneteket. Amikor egyszer lefeküdt aludni, iszonyatos viszketés jött rá, főleg a tenyerét és a lábát kellett vakarnia, emiatt nem is tudott elaludni. De ez még semmi nem volt. Ezután az egész testén vörös dudorok jelentek meg, ekkor pedig már tényleg megijedt. Elment a sürgősségire, ahol azt hitték, hogy rühes, de amikor a hólyagok elkezdtek átalakulni, már fogalmuk sem volt, mi lehet a baja.

A kismama felkereste a háziorvosát is, de végül egy bőrgyógyásztól kapott választ, aki a pemphigoid gestationis nevű, autoimmun hólyagos bőrbetegséggel diagnosztizálta.

Ez annyira ritka, hogy 40-50 ezer terhességből csak egy esetben fordul elő.

Ashton bőrgyógyásza 12 év alatt csak egyszer találkozott ilyennel, a szülészorvosa pedig 30 éve nem tapasztalt ilyet a pácienseinél.

A betegség azzal jár, hogy a beteg egész testét viszkető hólyagok lepik el, ami pont olyan, mintha a saját bőrére lenne allergiás.

"Képtelen voltam ruhát viselni, mert a hólyagok kifakadtak, a ruháim pedig hozzáragadtak, így amikor levettem volna a ruháimat, a bőröm is jött velük együtt. Ezért kórházi köpenyt kellett viselnem, amely nem ragadt hozzá a bőrömhöz"

- mesélte a nő.

Bár a szülés előtt egy héttel már nem jöttek ki rajta újabb hólyagok, a rendellenesség így is rányomta a bélyeget a szülésére. Ez ugyanis blokkolta a fájdalomérző receptorait, így végül altatásban, császármetszéssel hozták világra a babáját.

"Azt mondták az orvosok, hogy amint kivették belőlem a kicsit, a bőröm ott a szemük előtt egyből elkezdett színt váltani. A vörösből hirtelen lila lett, már-már hegszerű. Ezután nem is jelentek meg rajtam újabb hólyagok, de két-három évig tartott, mire teljesen begyógyultak a hegek"

- emlékezett vissza.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Köszönöm a 6 milliós nyugdíjat, amit életem végéig fizetnek az idióta agyhalottak" - Pottyondy Edina elképzelte Novák Katalin hálaimáját
„Bizonyára tudna mit beszélni az élet kegyetlenségéről a bicskei áldozatoknak. Szó elszáll, kegyelem megmarad, pofám leszakad” - fogalmazott legújabb videójában a humorista.


Pottyondy Edina sem hagyta szó nélkül Novák Katalin „pokoli másfél évét″. A humorista új videójában a kegyelmi botrányba belebukó korábbi köztársasági elnököt kritizálta, aki egy temesvári rendezvényen beszélt arról, hogyan alakult az élete. Sokan felháborodtak azon is, hogy Novák az államtól havi 5,7 milliós fizetést kap, és egyéb juttatások is járnak neki.

„A legmegrázóbb személyes sors az önsajnáltatás napszámosáé, Novák Kataliné”

– fogalmazott videójában a humorista-influenszer.

„Bizonyára tudna mit beszélni az élet kegyetlenségéről a bicskei áldozatoknak. Szó elszáll, kegyelem megmarad, pofám leszakad”

- mondta Pottyondy, aki elképzelte Novák Katalin hálaimáját is.

Mi történhet egy átlagos reggelen, mit mondhat, mit kérhet a korábbi köztársasági elnök, tette fel a kérdést Pottyondy.

„Köszönöm a 6 milliós nyugdíjat, amit életem végéig fizetnek az idióta agyhalottak. Egyébként is mire elég ez az összeg? Egy fél zebra, hat nadrág, nem egy komoly összeg. Köszönöm, hogy három fő titkárság szervezi a napjaimat. Ez a létszám nekem lóf.szra sem elég.

Nem azért, mondom, de a Mészáros Andi yachtján tíz fős legénység van. Köszönöm a gazdasszonyt, takarítani és főzni, aktív nyugdíjasként nincs igazán időm. Azt hiszem, eleget szenvedtem, tartottam a számat, elvittem a balhét. Egy dolog hiányzik nagyon, a hatalom, úgy szereznék újra közpénzen utazgatni a sminkesemmel és a fodrászommal” – sorolta a videóban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Gázmaszkban vitte ki a pincér a világ legerősebb curryjét – a vendég végül a földön fetrengett a sokktól
A londoni étterem szabálya egyszerű: aki tizenöt percen belül elfogyasztja a világ legerősebb curryjét, az egész asztaltársasága ingyen vacsorázhat. A fogás 72-féle fűszert tartalmaz, köztük a hírhedt Carolina Reapert és egy ritka bangladesi paprikát, amit csak „kígyó chilinek” neveznek.


Felrobbant az internet, miután egy férfiról készült videó bejárta a Redditet: egy Daniel nevű vendég egy extrém csípős curryvel próbálkozott egy kelet-londoni étteremben – de a vége nem éppen úgy alakult, ahogy elképzelte - írta az UniLad.

A kihívást a híres Bengal Village nevű indiai étteremben vállalta be a bátor vendég. Már az is sokatmondó volt, ahogy a pincér, Mr. Raj kihozta az ételt: kesztyűben, napszemüvegben és gázmaszkban tette le az asztalra. Nem véletlenül.

A videó tanúsága szerint Daniel egy hatalmas kanállal kezdett, de a reakciója nem sokat váratott magára: néhány másodperc múlva már eltorzult arccal küzdött az étellel. Később az étterem előtt feküdt a földön, póló nélkül, miközben egy üres vizespalack és egy tejesdoboz hevert mellette.
Man tries "hottest curry in London" and almost passes out
byu/HealthyMolasses8199 infunny

Mr. Raj ekkor érkezett meg a megváltást jelentő hűsítő mangó lassival, és próbálta megnyugtatni a vendéget:

„Esküszöm, rendben leszel. Tíz perc, és fel fogsz állni. Megcsináltad a tizenöt percet, már csak ennyi kell.”

A pincér szerint a különleges ital „lehűti a májat, a torkot és az egész belsőt”, és biztos volt benne, hogy a férfi hamarosan jobban lesz.

Az étterem nem először vonzza magára a figyelmet ezzel a brutális kihívással.

A szabály egyszerű: aki tizenöt percen belül elfogyasztja a világ legerősebb curryjét, az egész asztaltársasága ingyen vacsorázhat. A fogás 72-féle fűszert tartalmaz, köztük a hírhedt Carolina Reaper chilit és egy ritka bangladesi paprikát, amit csak „kígyó chilinek” neveznek.

A Bengal Village honlapján külön figyelmeztetés is olvasható:

„A fogyasztás következményeiért nem vállalunk felelősséget.”

A tulajdonos, Mo a brit The Sunnak elmondta:

„Szerintünk ez tényleg a világ legerősebb curryje, de döntse el a közönség. Nem biztatunk senkit, hogy kipróbálja – mindenki saját felelősségére vállalja be.”

Hozzátette, hogy az étel elkészítése jóval többe kerül, mint amennyiért kínálják, mivel a fűszereket a világ több tájáról – főleg Indiából és Bangladesből – szerzik be.

Daniel végül körülbelül fél óra elteltével magához tért – és valószínűleg egy életre megjegyezte ezt a vacsorát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Szó szerint semmim nem maradt. Csak egy kérdés volt: piros vagy fekete?” – Pénzzé tette mindenét, majd feltette egy rulettgolyóra Las Vegasban
A brit férfi eladott mindent: a lakását, a ruháit, még a nevét is. Ashley nagyon idióta volt. Ne legyetek Ashley-k...


2004-ben egy londoni férfi, Ashley Revell úgy döntött, hogy mindent egy lapra tesz fel, és elutazott Las Vegasba. Részt vett a Sky One „Double or Nothing” című valóságshow-ban, ahol egyetlen rulettgolyó döntött arról, hogy elveszíti-e mindenét, vagy megduplázza a pénzét - írta meg a LadBible.

Revell eredetileg azt tervezte, hogy egy barátját ülteti a rulettasztalhoz, ő pedig producerként marad a háttérben. Amikor a barát visszalépett, maga vállalta a játékot. Eladott mindent: a lakását, a ruháit, még a nevét is.

„Még a nevemet is eladtam – a Blue Square nevű szerencsejáték-cég 10 000 fontot fizetett azért, hogy Ashley Blue Square Revell legyen a nevem”

– mondta.

Egy bolhapiacon árulta el a holmijait, és azt mondta, felszabadítónak érezte ezt az egészet. Később azt is hozzátette, hogy néhány dolgot ma már megbán: „Azt most már bánom, hogy eladtam néhány dolgot – az emlékeket, mint például az iskolai krikettpulóverem vagy a megyei válogatottságért kapott focis nyakkendőm.”

Revell 76 840 fontot vitt magával készpénzben, ami körülbelül 35 millió forintnak felel meg, és ezt zsetonokra váltotta a kaszinóban. Amikor elérkezett a döntés pillanata, még mindig nem tudta, hogy pirosra vagy feketére tegyen. Azt mondta, sétálgatott, és valamilyen isteni jelre várt, de nem kapott ilyet.

Végül a piros mellett döntött. A krupiétól azt kérdezte, megcsókolhatja-e a golyót, majd amikor az elindult, kimondta: piros – és az összes zsetonját feltolta. „Szó szerint semmim nem maradt. Semmilyen felelősség nem nyomta a vállamat – csak egy kérdés volt: piros vagy fekete?”

– emlékezett vissza.

Ahogy a golyó gurult, Revell arra gondolt: „Most mindent elveszíthetek.” Úgy érezte, mintha hangtalan vákuumban lenne. Ha fekete jött volna ki, semmije nem maradt volna Las Vegasban.

A golyó végül piros mezőn állt meg. „Egyszerűen őrület volt” – mondta Revell. „Abban a pillanatban megdupláztam a pénzem.” Hozzátette: „Hála az égnek. Ne csináld újra. Ez egy buta dolog volt.”

A fogadásról készült felvételt az egész világ láthatta, és ez inspirálta a „Red or Black” című műsort is. Revell a nyereményből benevezett a World Series of Poker versenyre, ahol a harmadik napig jutott. Később vett egy motort, amivel bejárta Európát, és útközben megismerte későbbi feleségét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Marika for Prezident Novák Katalin elmúlt másfél évéről: A pokolba vezető út is közpénzzel van kikövezve
A friss videóban a MÁV aktuális helyzete is szóba került. Marika for Prezident bejelentette: a késések miatti idegeskedések megszüntetése érdekében a MÁV-állomásokon betiltják az idő használatát, az órák viselését, valamint a percekben, órákban való gondolkodást is.
F. O. - szmo.hu
2025. június 22.



Újabb videóval jelentkezett Marika for Prezident, vagyis Rainer-Micsinyei Nóra. A videót a humorista ezúttal azzal indította, hogy most bemutatja az egyetlen hiteles pártszimpátia-felmérés eredményeit, ami pedig az, hogy „a Fidesz végtelen százalékon áll”.

Emellett megnyugtatott mindenkit „a hungaro-pannon békeharcos kormány semmilyen módon nem fogja befolyásolni a választásokat, és kiáll a kisebbségek ellen”.

„Az új törvénytervezetünk szerint 2026-ban akkor is a Fidesz fog nyerni, ha nem ő kapja a legtöbb szavazatot”

– fogalmazott a humorista.

Marika for Prezident együttérzését fejezte ki az egykori köztársasági elnöknek, Novák Katalinnak „a pokoli másfél évért, amikor nem csinálhatott semmit (...) mindezt havi 5,7 millió forint közpénzből”, és hozzátette: „nálunk a pokolba vezető út is közpénzzel van kikövezve”. Viszont jó hír, hogy a korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit letett valamit az asztalra – asztalt készített.

A friss videóban a MÁV aktuális helyzete is szóba került. Marika for Prezident bejelentette: a késések miatti idegeskedések megszüntetése érdekében a MÁV-állomásokon betiltják az idő használatát, az órák viselését, valamint a percekben, órákban való gondolkodást is. Aki pedig nem férnek fel a vonatra, azokat Szentkirályi Alexandra a csomagtartójában viszi majd le a Balatonra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »