SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Andi: „9 éve még egy erdélyi kislány voltam, elrontott ez a szörnyű világ”

Egy interjúban mesélt arról az énekesnő, hogyan élte meg a sikert és karrierépítést.


Kilenc éve még egy erdélyi kislány volt, elrontott ez a szörnyű világ - mondta Tóth Andi hot! magazinnak adott interjújában. Az énekesnő azt is elárulta: sok bántás után tanulta meg, hogy fel kell vennie a pajzsot.

Tóth Andi mindössze 14 éves volt, amikor feltűnt a 2014-es X-Faktorban. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Andi a nyilvánosság szeme láttára nőtt fel, és lett vadóc tinilányból sikeres énekesnő. A hot! magazinnak most arról beszélt, hogyan élte meg ezt a sikert és a karrierépítést.

„Kilenc éve még más ember voltam, egy erdélyi kislány. Elrontott ez a szörnyű világ. Nagyon másként terveztem”

- mondta az énekesnő. Azt is elárulta, hogy ő olyan családból érkezett, „ahol már húszévesen megtalálták az igazit, aztán huszonévesen már megvolt a két gyerek, és voltak tervek a családdal együtt”. Ő most huszonnégy éves, és neki az volt a normális, amit otthon látott.

Az énekesnő azt mondta, hogy nincs most még "hova szülnie" és nagyon meg kellett változnia ahhoz az erdélyi kislányhoz képest, hogy tartani tudja azt, amit elért.

„Amikor bátortalannak mutatkoztam, akkor szétszedtek, és a sok bántás után tanultam meg, hogy fel kell vennem a pajzsot, amivel bármilyen támadást ki tudok védeni. Aztán hazamegyek, ledobom, és otthon egy teljesen más arcomat mutatva köszönök Petinek”

- árulta el Andi, miért mutatkozik a nyilvánosság előtt mindig kemény csajnak.

A szerelmi élete kapcsán azt mondta, hogy Marics Petivel sok időt töltenek együtt, és egyáltalán nem bánja, hogy hamarosan együtt fognak ülni a Sztárban sztár zsűrijében is. Azt is hozzátette, hogy „nem egy székben” ülnek majd, nem adnak közösen pontot, hanem külön bírálnak majd embereket.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Milák Kristóf nemcsak a vb-n nem indul, szerelmével és jóbarátjával is szakíthatott
A Blikk információi szerint Milák Kristóf szinte mindenkit kizárt az életéből. A visszavonultsága mögött szerelmi csalódás és mentális kimerültség is állhat.


Milák Kristóf idén nyáron sem lesz ott az úszó-világbajnokságon, ezúttal a szingapúri viadalt hagyja ki. Így már zsinórban három nagymedencés vb-t mondott le. A döntést edzője, Szabó Álmos közölte a Sportrádióban, ahol azt mondta: „A képességeit senki nem vitatja, Kristóf egyedülálló tehetséggel rendelkezik, számára a mentális rész a nehezebb. Kell neki a pihenő, az pedig, hogy a bizonyos láng mikor lobban fel, csak ő fogja tudni.”

A visszalépés nem volt váratlan azoknak, akik figyelték az elmúlt hónapok történéseit. Már az áprilisi országos bajnokságon is utaltak rá, hogy nem ez lesz Milák éve. Akkor edzője annyit mondott: „ez az év nem annyira fontos”. Gergely István, a Honvéd elnöke – Milák klubjának vezetője – szintén óvatosan fogalmazott egy korábbi nyilatkozatában: „Milák edz, de nem úgy, ahogy azt elvárnánk tőle.”

A Blikk úgy tudja, hogy az úszó nemcsak a versenyzéstől vonul vissza egy időre, hanem több közeli kapcsolatát is maga mögött hagyta. Egyik ilyen kapcsolat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárhoz fűzte, akit régebben amolyan pótapaként kezelt. A közösségi médiában tavaly még több közös fotót is megosztottak, idén viszont már egy sem került fel. Információik szerint nem történt vita, de Milák már nem keresi a korábbi bizalmasát.

A sportoló szerelmi élete is fordulatot vett.

Több forrás is megerősítette, hogy véget ért kapcsolata a gyorsúszó Pádár Nikolettel. Pedig áprilisban még együtt jelentek meg az országos bajnokságon, és közös fotók is készültek róluk.

Niki ősszel Amerikába költözik, ott folytatja tanulmányait és sportkarrierjét.

A történtek sokakat aggodalommal töltenek el. Hargitay András, egykori világklasszis úszó és szövetségi kapitány így fogalmazott: „Úgy gondolom, tényleg van okunk aggódni Kristófért, és nem csak az úszókarrierje miatt. Nem jó, ha valaki úgy rendezi a kapcsolatait, ahogy ő teszi, legalábbis ahogy az a hírekből kiolvasható. Így teljesen elszigetelődik, s nem lesz mellette senki, aki, ha szüksége van rá, segíteni tudna neki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Milliomos pasival mutatkozott Schóbert Lara – érte dobta volna Danyi Danit?
A fitneszcsalád lánya egy sármos vállalkozó oldalán tűnt fel a Sztárbox sajtótájékoztatóján. A rajongók máris találgatnak: vajon ez a férfi állhat a szakítás hátterében?


Schóbert Lara feltehetően új párjával jelent meg a Sztárbox keddi sajtótájékoztatóján. A fiatal influenszert egy ismert milliomos üzletember, Csereklei Dávid kísérte el az eseményre. A férfi korábban az üzleti partnerével szerepelt a Cápák között című műsorban, ahol befektetőt is kaptak.

A rajongók már korábban észrevették, hogy eltűntek a közös fotók Lara Instagram-oldaláról, és Danyi Dániel profilján sem maradt olyan bejegyzés, ami a kapcsolatukra utalna.

Június elején kezdtek el találgatni, hogy a fiatal pár szakított.

Korábban a Bors is megírta, hogy a közös képek eltűntek az influenszer oldaláról. Lara nem beszélt nyilvánosan a szakítás okairól, pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy „Daniban minden megvan, amit eddig keresett”.

A követők azt is találgatták, hogy Schóbert Lara esetleg újra összejött az exével, miután romantikus vacsorákról posztolt. A sajtótájékoztatón azonban kiderült az igazság, amikor új férfi oldalán jelent meg. Az összeesküvés-elméletek hívei máris azt találgatják, hogy Lara a milliomos férfi miatt szakíthatott a korábbi kedvesével.

(via Sassy)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nádai Anikó egyszerre több betegséggel küzd – a rajongókhoz fordult segítségért
A műsorvezető már nemcsak magára, de a hormonháztartására is figyel. Olyan recepteket keres, amelyek segítenek betartani a szigorú étrendet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 19.



Nádai Anikó őszintén beszélt egészségügyi állapotáról a közösségi oldalán megosztott videóban, vette észre az nlc. A műsorvezető elárulta, hogy hisztaminintoleranciával él, ami miatt komoly kihívást jelent számára a változatos étrend kialakítása.

Mint mondta, az egészségi problémái ennél összetettebbek:

hisztaminintoleranciája mellett Hashimoto-betegséggel is küzd, emellett magas a kortizolszintje, és az inzulinszintjére is figyelnie kell.

A diagnózisok hatására jelentős életmódváltáson ment keresztül. Úgy fogalmazott, hogy ez az időszak számára megvilágosodással is járt, mert ijesztő volt szembesülnie azzal, mennyi káros anyag található a mindennap fogyasztott élelmiszerekben. Ugyanakkor az is motiválja, hogy jó példát mutasson a gyermekeinek.

Bár orvosától minden szükséges információt és támogatást megkap, a napi szintű étkezés összeállítása továbbra is nehézséget okoz számára. Ezért követőihez fordult, és arra kérte őket, osszák meg vele saját, jól bevált receptjeiket, amelyek segíthetnek számára az új életmód kialakításában.

A műsorvezető videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mintha kitépték volna a végtagom” – őszintén vallott a Tankcsapda elhagyásáról Sidlovics Gábor
A zenész nehéz szívvel, de tudatosan hagyta ott a legendás bandát, és most új kihívások elé néz. Sidi a Sztárboxban is bizonyítani akar – nemcsak a ringben, hanem önmagának is.


Sidlovics Gábor új fejezetet nyitott az életében, miután elköszönt a Tankcsapdától. A 49 éves gitáros egy váratlan felkérést kapott, és igent mondott: szerepelni fog a Sztárbox 2025-ös évadában. Bár a zenekarból való kilépés fájdalmas döntés volt számára, a zene továbbra is fontos része marad az életének.

„Nem egyből hoztam meg a döntést, de amikor végül kimondtam, megkönnyebbültem” – mesélte a Blikknek. „Megmondom őszintén, nehéz súlyt cipeltem magammal. A Tankcsapda az életem volt, nemcsak egy zenekar, ahol ott vagyok és játszom, hanem az identitásom része.”

Sidi elmondta, hogy a döntés hátterében hosszú belső folyamatok álltak, még ha nem is éveken át tervezte a távozást.

Egyre többször érezte, hogy valami nem működik, és fokozatosan elkezdte magát felkészíteni a változásra.

A konkrét okokról nem szeretett volna beszélni. „A konkrét okok annyira intim dolgok, hogy az ember nem teheti ki a kirakatba, így nem is beszélnék róla” – mondta. A zenekar két másik tagjával, Lukács Lászlóval és Fejes Tamással már nem tárgyaltak a kilépés után erről a témáról.

A döntés nemcsak a zenészt, hanem a rajongókat is megviselte. „A közönség szempontjából nehéz volt, sokan sírtak, táblákkal jöttek a koncertekre, így fejezték ki, mit gondolnak.” A búcsú mély nyomot hagyott benne:

„Jó volt megélni, hogy szeretnek, de olyan volt, mintha kitépték volna az egyik végtagomat.”

Hozzátette: „Mindig történhetnek olyan dolgok, amik felülírnak mindent, mert az a lényeg, hogy az ember a maga szempontjából tiszta tudjon maradni. Ezt nekem meg kellett tennem, hogy tiszta tudjak maradni, most pedig kicsit elölről kell kezdeni mindent.”

A zenéléstől azonban nem távolodott el. Sok dala van félretéve, és több zenésztárs is jelezte, hogy szívesen dolgozna vele a jövőben. „Valamilyen szinten egy új formáció van a fejemben, természetesen rockzenei vonalon, még úgy is, hogy szerettem mindenevő lenni.”

A Sztárbox felkérése új lendületet adott neki. „Nem gondolkodtam rajta, azonnal igent mondtam, amikor megkerestek” – mondta. A műsor szerinte nem csupán szórakoztatásról szól: „Ez a produkció egy remek platformot biztosít arra, hogy már a felkészülés során eljuss a határaidig. A meccs csak a hab lesz a tortán.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


OSZAR »